A szépség sebei
2. rész
Érezted már magadat kevésnek? Nem úgy értem, hogy nem sikerül a témazáró, és rájössz, hogy kevés vagy a matekhoz, vagy, hogy tesi órán a tíz körből te kilencet sétálsz. Arra gondolok, amikor az Instagrammot pörgeted, meg-megállva influencerek, fitness modellek posztjainál és elszégyellve magadat csinálsz gyorsan húsz felülést. Vagy amikor reggel felkelsz, belenézel a tükörbe és a sminkestáskádért nyúlsz, hogy felhúzz egy maszkot magadra, ami pajzsként véd egész nap. De miért van szükségünk pajzsokra? Miért érezzük azt, hogy bárki is támadhat bennünket? Talán most rázod a fejedet, és arra gondolsz, hogy te nem húzol maszkot, te nem mutatsz mást, mint, ami vagy. De őszintén… ha ott állsz egy teremben, tele idegenekkel, Te is feszengsz! Te is azon vagy, hogy a lehető legjobbat gondolják rólad a többiek! Ami nem azt jelenti, hogy nem vagy önmagad, hiszen, a saját magad által támasztott mércét próbálod megütni. De ezt a mércét vajon tényleg te magad állítottad?
Gyerekként nem érdekelt minket semmi. Zavartalanul játszottunk a játszótéren és a legnagyobb bajunk az volt, hogy a fiúk elfoglalták a faházat, amíg mi elmentünk virágot szedni az „ebédhez”. Nem törődtünk vele, hogy a szoknyánk a nyakunkban van, a hajunk pedig tiszta homok, mi csak önmagunk voltunk. Együtt játszott mindenki mindenkivel. Aztán történt valami. Valami, ami eddig egész volt eltörött. Öregedtünk pár évet és már nem akartunk mindenkivel játszani. Már nem az volt a fontos, hogy minél több virágot szedjünk, és együtt főzzünk valami finomat belőle, hanem, hogy ha a fiúk elfoglalják a faházat, akkor ki az a lány, aki tudja a jelszót és beengedik. Így dől romokba először egy kislány önbizalma. És ez csak folytatódik, a tüskét sosem húzza ki senki, csak egyre több kerül a bőrünk alá. Utolsónak választanak a kidobósnál, szeptember elsején nem foglal előre helyet melletted senki, nem kapsz meghívót a menő lányok szülinapjára, vagy ha igen, akkor is utoljára.
Amikor hatodikos voltam, nálunk az volt a menő, hogy elcseréltük mi lányok a tolltartóinkat és egy hétig a másik felszerelését használhattuk. Már javában zajlott a trend, amikor az enyémet még mindig nem kérte el senki, hogy használhatja-e. Úgy éreztem azért nem kérik el, mert nem elég szép, nem elég csajos, vagy nincs elég menő cucc benne. Így egyik délután besétáltam a papírírószerbe és próbáltam a félretett párszáz forintomból venni néhány dolgot, amivel szépíthetem a tolltartóm tartalmát. A pénzem sajnos nem volt elég túl sok mindenhez, így egyetlen egy, rózsaszín, csillogósan fogó tollal tértem haza. Mondanom sem kell, hogy alig változott valamit a tolltartóm kinézete, de másnap magabiztosabban mentem iskolába. Borzasztóan büszke voltam az új tollamra így, mikor az egyik osztálytársnőm mellém ült feltűnően széthúzva hagytam a tolltartómat. Alig lett vége az első órának, a barátnőm már el is kérte, hogy cseréljünk eszközöket a hétre. Ennyit ér egy csillogós, csajos, rózsaszín toll.
Nem így működik a világ még most is? Ha valami bejön divatba, akkor muszáj követnie mindenkinek ahhoz, hogy ne maradjon le. Azzal a viselkedéssel, hogy olyan ruhákat, táskákat, sminket, vagy cipőt hordunk, ami a legmenőbb, nem vagyunk érettebbek egy hatodikos kislánynál, aki arra vágyik, hogy valaki cserélni akarjon vele. Hogy valaki, az ő helyébe akarjon lenni, és az ő eszközeivel akarjon írni. Ez is egy pajzs, ami arra szolgál, hogy ne érjen minket több tüske, ne nézzenek ki, vagy ne sustorogjanak a hátunk mögött. Húsz évesen az ember azt gondolná, hogy ezt kinőtte, és elégedett az életével, a kinézetével. Ez általában így is van, ám vannak olyan pillanatok, amikor meginog bennünk valami, és előtör a hatodikos kislány, aki úgy érzi, rózsaszín, csillogós toll nélkül ő kevés.
A social-média világa nem csak, hogy körülvesz minket, de be is hálóz. Olyan, mint a pók, aki oda sző hálót, ahol nincs semmi, ahol üresség tátong. A legtöbb embernél ez az önbizalom helye. Megvan a hely számára, mégis valahogy az ágy alól kell előkaparni, lerázni a port róla és elhinni, hogy az a miénk. Na, hát a közösségi média, mint pók bemászik az önbizalmunk helyére, és szépen megágyaz magának. Azt hiszed, hogy az önbizalmad a helyén van, hiszen tök jó az instafeed-ed, és lájkokat is kapsz, tehát akkor valamit jól csinálsz, de aztán huppsz. Mindez átlátszó. Mindig van egy új blogger, egy új videós, sminkes, lifestyle tanácsadó, akinek sokkal jobbak a képei, sokkal több a követője, jobb az alakja és rájössz, hogy magadat hozzájuk méred. Félreértés ne essék, a baj nem azzal van, hogy vannak ilyen véleményhuszárok, és életmódtanácsadó közösségi média sztárok, hanem azzal, hogy sok esetben már egy nem megközelíthető mércét állítanak elénk, hús vér, átlagos emberek elé. Hiszen mit tud a Victoria’s Secret lányok bármelyike is arról, hogy milyen jó megenni a mama húslevesét vasárnap majd két töltött káposzta után lepihenni nem számolva a kalóriákat? Hiába teszik ki az ultra egészséges reggeliket az influencerek, ha háromszor annyiba kerül, mint a párizsis zsömle, neked meg nem jött meg az ösztöndíjad.
Nem azzal van baj, hogy egészséges életmódra váltasz és lejársz edzeni, hanem azzal, ha ezt nem a saját mércéd szerint teszed, hanem másoknak akarsz megfelelni. Nem az a baj, ha kisminkeled magadat reggel, hanem ha anélkül már nem érzed szépnek magadat. Nem az a baj, ha szeretnél szebb tolltartót, hanem az, ha azért akarod, hogy mások irigyeljenek téged, és beilleszkedj egy ideába, amit valaki, valahol kitalált és egy év múlva elvész. Légy örök! Légy eredeti!
Nem az számít, hogy milyen géneket örököltél a szüleidtől, hanem az, hogy az Isteni gének megvannak benned, amit a Teremtődtől kaptál. Ő, aki a mindenséget ilyen lélegzetelállítóra tervezte, téged egy drágakőnek teremtett. Hiánypótló vagy, a puzzle egy kis darabja, aki nélkül nem jön ki a kép, akire szükség van, úgy ahogy van! A kisugárzásodra, a személyiségedre, az egyéniségedre. Egy puzzle darabnak is vannak hiányosságai, de ha a megfelelő darabok mellé teszed, és megtalálod a helyét, akkor minden hiány ki lesz pótolva, és ő minden hiányt kipótol! Az igazi szépség nem a mesterséges fogfehérítőktől nyert Colgate mosolyban rejlik, hanem abban a pillanatban, amikor a barátaiddal ülsz, és izomláz van a hasadban a sok nevetéstől. Mert téged arra alkotott a Jó Isten, hogy boldog legyél, és megad hozzá minden eszközt a „tolltartódba”. Már csak rajtad áll, hogy rájössz-e, milyen fantasztikus regényt tudsz írni az eddig is meglévő tolladdal, és használni kezded az adottságaidat, amiket kaptál. A döntés a te kezedben van, a mércéket te állítod, csak arra vigyázz, hogy meg is tudd ugorni, sérülés nélkül.
Ehhez a hozzáálláshoz ad erőt két dal, melyek régóta a toplistám élén állnak. Fogadjátok szeretettel a For King and Country-tól a Priceless (Felbecsülhetetlen) című dalt, és Lauren Daigle-től a You Say-t(Azt mondod).
„Tükör a falon, hazugságokat mond, kiemeli a hibáid,
ez nem az, aki te vagy!
Talán nehéz meghallani, de hagy mondjam el neked drágám,
ha látnád, amit én látok, te is elhinnéd, több vagy!”
„Folyton küzdök a hangokkal a fejemben, amik azt mondják, hogy nem vagyok elég,
Minden egyes hazugsággal, ami azt mondja, hogy sosem fogok megfelelni. (…)
Azt mondod szeretsz, akkor, amikor én semmit sem érzek
Azt mondod erős vagyok, amikor én gyengének érzem magam
Amikor sehová sem tartozom, azt mondod a Tiéd vagyok!”
Írta: Kis Dalma Róza
(A Nyitott Fül csapata: Blaskó Rebeka,Blaschke Sebestyén,Dudás Bernadett, Kis Domonkos, Kasza Boglárka, Nyulas Tamás, Ponyi Ferenc, Tamásfalvi Hanna, Kis Dalma Róza )
KERESS MINKET MÁR INSTAGRAMMON IS! 🙂
