EmberhalászokKözösségszervezésVezetőképzés

Végtelen az örömünk…

Október 25-én pénteken az Ipolymenti Kovászoló alkalmára készülődtünk.
Ki előadással, ki háttérszolgálattal, ki résztvevőként. Bezák Tamás atya, ifjúsági lelkészünk is készülődött, amikor telefonhívást kapott a Püspökségről.

Mindaz, ami ezután következett mesébe illő. Nagyon régóta dédelgettünk egy álmot arról, hogy a vidéken szervezett képzésekhez és programokhoz szeretnénk egy kisbuszt.

Célkitűzéseinket az alábbi gondolatok mentén fogalmaztuk meg:

„Az ifjúsági munka régiós jellegű az Egyházmegyében, a régión belül a különböző településekről a fiatalokat össze kell hoznunk találkozókra, táborokra, valamint ezen programokhoz a szervező önkénteseket is. A kisbusz azon közösségi programokhoz szükséges, amelyeket az önkéntesekkel együtt a váci egyházmegye ifjúsági iroda munkatársai szerveznek. Mivel vidéken a tömegközlekedés nem olyan könnyen megoldható, a fiatalok pedig általában olyan időben érnek rá, amikor már a tömegközlekedés nem elérhető, a kisbusszal legfőbb célunk, hogy a váci egyházmegye minél több településén (legalább 40) ifjúsági közösségek jöjjenek létre.”

A következőkben egy személyes tapasztalatot szeretnénk Veletek megosztani.

Pénteken este érkeztem meg Bercelre, hogy a Kovászolós hétvége első napján előadást tartsak a fiataloknak. Az udvarra befordulva megpillantottam egy szép kisbuszt és meg is jegyeztem: „ez biztosan egy bérelt busz a hétvégére, milyen szép!” Legnagyobb meglepetésemre a következő örömmel fogadott Tamás atya: „Képzeld, ezt ma kaptuk Marton Zsolt püspök atyától, az ifjúsági iroda céljaira.”

A Ford Transit Custom a berceli Ford telephelyről gurult el Vácig pénteken, majd Tamás atya az átvételt követően indulhatott is vele vissza  a berceli közösségi házba, a Kovászolós hétvégére. Püspök atya nem tudott arról, hogy mi ezen a hétvégén épp Bercelen leszünk, de a Mennyei Atya úgy intézte, hogy a kisbusz első útja során visszatérjen ebbe a számunkra most már örökké emlékezetes kis faluba, Bercelre.

Istené a dicsőség!
Hálás szívvel köszönjük Püspök atya ezt a szép ajándékot!