Uncategorized

Nagymaros vs Ifjúság

Nagymaros: Eső vs. Ifjúság
2010. május 15-én szokatlanul hideg időre ébredtünk, de ez nem szegte kedvét a nagybárkányi, pásztói és jobbágyi maroknyi csapatunknak. A korai indulás ellenére már a buszozás is nagyon jó hangulatban és még napsütésben telt.
9 óra előtt értünk Nagymarosra, így részt tudtunk venni a kispapok által vezetett reggeli imán, majd pedig a főelőadáson, amit Szegedi László atyától hallhattunk. Ezután szétváltunk, ki-ki a maga érdeklődése szerint válogatott a programok között. Részt vehettünk például – a teljesség igénye nélkül – kiscsoportos beszélgetésen, a főelőadó fakultációján, Kérdezz! Felelek!en, vagy Szentségimádáson.
A gyorsan elröppenő két óra után jutott idő az ebédre és a személyes találkozásokra, valamint eljött az eső ideje is…  A sok jó (és mivel jók vagyunk, mert tudunk 🙂 ) kis helyen is elfér rendezőelv alapján a szervezők sikerrel vették az időjárás okozta akadályokat. A Szentségimádás után volt a Szentmise énekpróbája Sillye Jenő és barátai és az Eucharist együttes vezetésével. A misét Udvardy György esztergom–budapesti segédpüspök mutatta be, szentbeszédében kiemelve a találkozó mottóját: „Mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá.”

A még mindig zuhogó esőt többször is elnyomta a tapsvihar: A szentmise végén köszöntötték Udvardy György püspököt, aki idén ünnepli 50. születésnapját. Szintén nagy tapsot kaptak Kemenes Gábor, Somogyi Sándor és Szegedi László atyák és a Gyerekmaros – és szervezői –  amely idén ünnepelte 20. évfordulóját. S bár a gyerekek miséje a művelődési házban a felnőtt mise pedig a templomban volt, ügyes technikusoknak hála összekapcsolódhatott a két mise és megható Ároni áldást énekelhettünk a szervezőknek, a gyerekek pedig még meghatóbb dalt énekeltek a régebb óta gyerekeknek.

Tehát: Az Eső vs Ifjúság csatát az ifjúság nyerte, aki bár bőrig ill. hátizsákig ázva, mégis a Szentlélekkel és hatalmas élményekkel eltelve szállt fel a buszra és érkezett haza kora este.

Czeglédi Katinka