Konfettieső Martfűn

Szeptember 27-én, szombaton került megrendezésre, Martfűn a Tiszamenti Nagyboldogasszony Közösség első évközi találkozója az idei tanévben. A téma „Bulizz Jézussal!” volt.

Reggel kilenctől lehetett regisztrálni a Szent Tamás templomban. Aki túlesett az adatfelvételen mehetett „intelligens puff”-ozni, „Szeretsz?”-ezni, vagy éppen japán focizni. A játékok után következett a megnyitó, utána pedig a közös szentségimádás. (Egyébként ilyenkor az ember gyakorlatilag a homlokára csap, hogy „igen, megvan, mi hiányzik minden nap a tábor óta!”.  A társaságon kívül a minden napos szentmise, a közös éneklések, vagy például egy ilyen szentségimádás. )

10658745_775066562553246_7275570153407444690_oMint ahogy említettem, a találkozó témája a bulizás volt, így az előadás is erről szólt. Lényegében egy riport magazint láthattunk ami –ötletesen – a „Tisza Party” névre lett elkeresztelve. Mivel elég komplex volt a színdarab, én így csak egyet emelnék ki az általa feszegetett témák közül, még pedig az alkohol kérdését taglaló, úgymond „bejátszást”. Tekintettel arra, hogy egyre szélesebb kört érint 18 év alatt (sajnos) ez a kérdés.

Az előadást követően mi is „buliztunk” egyet. Volt konfetti hajigálás is, aminek összetakarításáért utólag is nagyon hálásak vagyunk az IKSZ-eseknek (IKSZ=Iskolai Közösségi Szolgálat). A tánc után csoportokra oszlottunk, és különböző kérdéseken keresztül dolgoztuk fel a témát. Igazság szerint ilyenkor érződik, hogy valószínűleg nincs olyan téma, amiből ne kerekedne egy jó kis „kiscsoportozás”. 😀

A kiscsoport végeztével átmentünk a helyi művelődési házba ebédelni, (a menü: virsli kenyérrel, hozzá üdítő, illetve desszertnek sütemény volt; a felajánlásoknak most is nagyon örültünk) az ebéd utáni játékokra is ott kerítettünk sort. Volt foci, Pistivel és Bencével, mini színdarab, Vevével és Zolival, illetve kapitány labda, Antival.

A nap befejezéseként pedig egy igazán szuper szentmisén vehettünk részt.

Nos, köszönöm, hogy végig olvastátok ezt kis beszámolót. Remélem tetszett. J

Illés Mesi

A képre kattintva még láthattok pár fotót!