Ajánló

Rajzold újra!

A Váci Egyházmegyei Ifjúsági Lelkészség logópályázatot hirdet ,,Rajzold újra!” címmel.

Jelenlegi logónk kis módosításokkal 2015-től használatban van (a Lelkiségi Dokumentumban is ez szerepel), de hasonló elődje még ennél is korábbi. A jelenlegi logónk 2017-ig több módosításon esett át, hogy minél egyértelműbben kifejezze négy lelkiségi alappillérünket és identitásunkat, mely a nevekben, és azok méretében is megmutatkozott. Azóta a 2017-es logót használjuk. A tapasztalat mégis azt mutatja, hogy hamarosan eljár fölötte az idő.

A pályázat leírása:

Olyan pályaművek beérkezését várjuk, melyek akár minimalista módon egyszerű, de mégis nagyszerű megfogalmazásban, hűen és egyértelműen visszaadják identitásunkat:

  • Lehetőleg szimbolikusan feltüntetik a négy lelkiségi alappillért (Lelkiségi Dokumentum tartalma), vagy legalább kiemelik annak valamelyikét.
  • Valamilyen módon utalnak a Váci Egyházmegyei Ifjúsági Lelkészség (VEIL) megnevezésre, vagy tartalmára, melybe a szervezeti háttérrel együtt minden régió, önkéntes, munkatárs, vagy emberhalász csoport, tehát az egész MenteMisszió beletartozik (pl. betűvel, szöveggel, vagy szimbólummal).
  • Hasonlóképpen utalnak a MenteMisszió kifejezésre, vagy tartalmára, mint tevékenységünk megnevezésére (pl. betűvel, szöveggel, vagy szimbólummal).

Ideális esetben  mindegyik elem megvalósul a nyertes műben, azonban előfordulhat, hogy indokolt esetben a háromból csak kettő elv érvényesül, de a megoldást az elbírálók mégis elfogadhatónak találják. Ebben az esetben viszont a kettőből az egyiknek a VEIL-re való hivatkozásnak kell lennie.

A beérkező pályaműnél nem elvárás, hogy betűket tartalmazzon, lévén, hogy logó tervezéséről van szó. Nem hátrány azonban, ha a logó betűkből, vagy azok összevonásából tevődik össze (pl. MM, VEIL). Mindamellett azért, hogy identitásunk mindig egyértelmű legyen, a tervek szerint a logóval együtt továbbra is feltüntetjük majd a MenteMisszió és a Váci Egyházmegyei Ifjúsági Lelkészség megnevezést (ha a logó annak szövegét nem tartalmazná). Ezzel érdemes számolni a tervezőnek. Ezért ha szöveg nélkül készül a pályamű, hozzáillő betűtípust is javasolhat a nevező, vagy akár betűket is rajzolhat.

Egy pályázó több pályaművel is nevezhet.

Az elkészítés technikája szabadon választható. Kis túlzással: épp úgy lehet jó megoldás egy stílusos zsírkréta logó, mint egy számítógépen megrajzolt elképzelés. Azzal azonban érdemes számolni, hogy színes logó esetén szükség lesz majd fekete-fehér megoldást is találni, hiszen programjaink esetében plakátfüggő, hova milyen (színű) logó illik jobban.

Azt sem kötjük ki, hogy az elképzelés eleve színes, vagy fekete-fehér legyen, de színes alkotás esetén fekete-fehér változatot is kérünk beadni.

A technika szabadságából adódik, hogy bármilyen általánosan ismert formátumban beadható a pályamű (pl. jpg, gif, png, docx, pptx, pdf, stb.)

A nevezők vállalják, hogy a benyújtott pályaművek a beadástól számítva a VEIL tulajdonát képezik.

A nyertes jutalma leginkább eszmei jutalom:

A VEIL, így a teljes MenteMisszió minden megjelenésében a nyertes logót fogja használni, és ha bárki kérdezi, hogy ki volt a tervező, örömmel áruljuk majd el. 🙂
Ezenkívül amennyiben készülnek új promóciós termékek az új logóval, úgy a nyertesnek ajándékozzuk az első példányt.

A pályázat beadásának határideje: 2020. április 12. éjfél

A pályaműveket a következő e-mail címre lehet beadni: ifiiroda@vaciegyhazmegye.hu

Amennyiben nem érkezik olyan pályamű, amely az Ifjúsági Lelkész és munkatársai szerint megfelel a szempontoknak és jobb választás, mint a jelenlegi logó, úgy az Ifjúsági Lelkész fenntartja a jogot, hogy ne hirdessen győztest, vagy annak kihirdetése ellenére is megtartsa a régi logó használatát.

Eredményes pályázást kíván:

Bezák Tamás Ifjúsági Lelkész

Kis Domonkos Koordinátor

Továbbá a koordinációs és médiás emberhalász csapat