Ide jön majd a Dél-Duna Régió facebook oldala
vasárnap, július 21, 2019
Lelki apró

Otthon lenni Istennél

„Bárhol járunk a világban, olyan helyre megyünk, ahol Isten már volt.” (Pál Ferenc)

blankaAz elmúlt években már sokszor, idén tavasszal mégis másképpen vettem részt a Nagymarosi Ifjúsági Találkozón. Február óta egy lelkes kis csapat tagja vagyok, így a tavaszi találkozón mint a Média Misszió egyik sajtósa voltam jelen.
Miután reggel összeállt a stábunk, és megbeszéltük a napi teendőinket, kabátjainkat magunkra aggatva merültünk el az ország minden pontjáról érkező fiataljai között. Míg várakoztunk, hogy megkezdődjenek a programok, Sillye Jenő tartotta ébren lelkünk frissességét Krisztushoz szóló dalaival. Aztán ez a lelkesedés és dallam egész napra benne maradt a fejemben: „Áradj ránk éltető lélek…”

Mivel jómagam csak egy íródeák vagyok, így én a közönség soraiban – barátaim körében – foglaltam helyet Pál Feri atya előadása alatt. Amint őt felkonferálták, és szinte lázadásképpen nem a szószékhez, hanem az őt hallgató sokaság elé lépett, még a nap is egyből kisütött a borzasztóan vastag felhőzet mögül. Jézus örömhíréről elmélkedett a mi nyelvünkre lefordítva, hogy megérthessük, mit akar üzenni nekünk a Megváltó.

Mindannyian találkoztunk már Teremtőnkkel. Bárhol járunk a világban, olyan helyre megyünk, ahol Isten már volt. Mindig mindenhol ott van, nekünk csak meg kell tanulnunk észrevenni Őt. Minden embernek sajátos istenkapcsolata van, és mint bármelyik másik kapcsolatunkon, ezen is felelősséggel kell dolgoznunk. Nem mondhatjuk azt félvállról, hogy mi nem vagyunk Istennel, mert Ő akkor is velünk van. Feri atya tanítása alatt ráébredtem, hogyan tudom otthonossá tenni egyik-másik kötelékemet, és ezáltal hogyan lehetek képes „otthon lenni” Istennél is.
Vajon mi a fontosabb kérdés: mit kell tennem vagy kivé kell válnom?

A Jóisten segítségével kell megtanulnunk, hogy cselekedeteink tesznek azzá, akik vagyunk. Keresztényként jó példának kell lennünk, amint követni lehet. Ha tanúságot teszünk, tanúságtevővé kell válnunk. Magunkat kell átadni, és nem csak valami mást magunk helyett. Ez több lemondással jár. Elsősorban kénytelenek vagyunk kilépni a kényelmi zónánkból és a biztonsággal szemben a bizalom mellé állni. Másodszor pedig nem szabad megijednünk a problémáktól sem. Ha probléma van, az jó! Azt jelenti, cselekvők vagyunk és próbálkozunk. Az evangélium hirdetésének igazából nincs semmilyen akadálya. Mi magunk vagyunk a saját korlátaink. Változnunk kell a fejlődés érdekében. Túl kell látni önmagunkon, és túlmutatni „falainkon”. A feladatunk felismerése és megértése az alapja az életünknek. Először magunknak kell hirdetni az evangéliumot, csak utána tudjuk magunkon keresztül másoknak továbbadni az örömhírt.

Hamar lejárt Pál Feri atya ideje, mint főelőadó, de én mint „hűséges rajongó” követtem őt a marosi Művelődési Házba, ahol még több kérdésre kaphattam választ.
A pár perc alatt megtelt terembe nem is fértem be, ezért hol a bejáratból, hol az egyik ablakból hallgattam szónoklatát. A tömegek nem győztek versengeni a lehetőségért, hogy kérdezzenek, az atya pedig nem győzött válaszolni.
Volt, hogy úgy éreztem, mintha minden szava hozzám szólna és először is lapomra jegyzeteltem, majd mélyen a szívembe zártam őket. A megfáradt hétköznapokon jól esik néha eltöprengeni Feri atya szavain.

Útravalóul egy nagyon fontos gondolatot hoztam magammal a találkozóról: „Úgy kell megtanulnunk szeretni keresztényként, hogy közben megfeledkezünk önmagunkról.”

A találkozón készültek fotók a stáb munkájáról is, és a marosozó tömegről is.

Sztankó Blanka