Énekkarok

Cantate Domino Ifjúsági Ének- és Zenekar, Nagykáta

2 hetente, vasárnap, a szentmise előtt találkozunk egy röpke 2 órás, jó hangulatú próbára, ami után az est fénypontjaként szolgálunk a szentmisén énekeinkkel.

A kezdet óta hol kisebb, hol nagyobb létszámmal, de töretlenül éneklünk az Úrnak.

Mikor és milyen is volt ez a kezdet?

cd_tn2000 karácsonyára alakult az – akkor még nem énekkarként szolgáló – „csapat”. Akkor a pásztorjáték énekes/zenei részét láttuk el.

A káplán atya megkérdezett 2 fiatalt, hogy mit szólnának, ha az idei (mármint az akkori) pásztorjáték kissé rendhagyóbb lenne olyan módon, hogy a hozsannás énekek helyett gitáros ifjúsági énekek lennének? Ennek ők nagyon örültek, s valami elkezdődött…

A legelső próba a mai napig emlékeikben él. A plébánia fenti termében voltak, akkor még az énekkar további létszámához viszonyítva igen kevesen: 3 gitáros, 2 furulyás, 2 énekes.

Ezután persze bővült a társaság, mert beharangozták minden ismerős ifisnek és ministránsnak, hogy jöjjenek énekelni.

A pásztorjáték sikerére való tekintettel úgy döntöttek, hogy minden hónap utolsó vasárnap esti miséjének zenei szolgálatát vállalják. Majd volt, hogy első vasárnap szolgáltak, míg végül kialakult a 2 heti rendszeresség.

A névválasztásban néhány évvel később Dóbiás Zalán és Tóth András atyáink segítettek.
Cantate Domino csak annyit jelent: Énekeljetek az Úrnak!

Senkit ne tévesszen meg azonban a nevünk folytatása (Ifjúsági Ének- és Zenekar), korhatárra való tekintet nélkül bárkit szívesen látunk és hallunk, hiszen mindannyian Isten gyermekei vagyunk. 🙂

A legnagyobb létszámot Dóbiás Zalán atya idején érte el énekkarunk. Akkoriban 50 körülire volt tehető a dominók száma.

Az évek során a létszám nagyjából állandó (30-40 fő), azonban a tagok cserélődnek. Jelenlegi felállásunkból csupán 5-en dominóznak a kezdetektől.

Rájuk nagyon büszkék vagyunk! 🙂

Az alapító tagok azóta felnőttek, felsőoktatásban tanulnak, dolgoznak, családot alapítottak, s már nem tudták vállalni a rendszeres szolgálatot, a Cantate Domino (CD) azonban nem szűnt meg létezni. Egy újabb generáció lépett az előző helyébe.

„A CD több, mint zene, ahol nem csak beszélnek a szeretetről, de tesznek is érte. Számomra a CD feltöltődés és útmutatás a hétköznapokhoz.” (41)

 „Számomra a CD az életem egyik fontos része! Családi életet élek, de mindig bele tudom szervezni ezt a szép szolgálatot! Nagyon szeretek itt énekelni! Én ezzel úgy érzem, egy kis plusszal kedveskedek ISTENNEK.” (38)

„Számomra a CD azért fontos, mert ezen keresztül is Istent szolgálom, s Ő ezen keresztül is formál. Megtanultam, hogy hibázhatok, s a hibáimmal is Őt dicsőíthetem.” (22)

A korábbiakban:

– Egy ideig évente december 23-án meglátogattunk néhány családot, „szállást kerestünk”, ahogyan a szent család tette, betlehemeztünk, egy-két énekkel próbáltuk megszépíteni a várakozás utolsó óráit.

– Csatlakoztunk a hazánk lelki megújulásáért tartott szentségimádáshoz.

cd_mikulasÓvodákban is visszajáró vendégek voltunk karácsony táján, jeles alkalmakkor, vagy bármikor meghívásra. (A jászberényi „MACI” Alapítványi Óvoda, Fejlesztő Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, nagykátai óvodák: Hancúrka, Hétszínvirág, Kisherceg.)

– Városi ünnepségeken vettünk részt, emlékművek, parkok átadásán, kettőskereszt-állításokon, kiállítás megnyitókon énekeltünk.

cd_eskuvo– Volt és jelenlegi énekeseink esküvőin is, mintegy ajándékként az ifjú párnak, mi teljesítjük a zenei szolgálatot, a pár kívánságának megfelelően.

„Sokkal bensőségesebbnek éreztük a nászmisét azáltal, hogy számunkra a legkedvesebb dalok csendültek fel azoktól a barátainktól, akikkel rengeteg közös élmény köt össze a Cantate Domino fennállása óta.” (28)

A gitár mint hangszer végigkísérte az énekkar életét, azonban nem csak ez az egyetlen nálunk megszólaló hangszer. A zongorától kezdve, a már említett furulyán át, a fuvola, hegedű, cselló, basszusgitár, csörgő, dob, harmonika, nyenyere, trombita is színesítette énekeinket. Ez a színesség az énekkar aktuális hangszertudásától függ.

 Jelenleg…

…mintegy 30 főt számlálhatunk, akik a Cantate Domino aktív tagjai, azonban sokféle elfoglaltságunk miatt ezt a létszámot a próbákon, s a szentmiséken általában nem érjük el. Éppen emiatt az énekkar tevékenységeinek számát is csökkentenünk kellett, s ma a szentmisékre, adventi gyertyagyújtásokra, pásztorjátékra és a városi műsorokon tett tanúságtételekre korlátozódik, illetve az énekkaros esküvőkre.

Bár a korábbiakhoz képest kicsit takaréklángon égünk, amit vállalunk, azt szívvel-lélekkel teljesítjük.

A városi műsorokon az Úr dicsőségéről énekelünk, s próbáljuk közvetíteni az emberek felé azt, amit Vele, Általa tapasztalunk.

„Nagyon jól éreztem magam, és tök jó dolognak tartom, hogy így megmutatjuk egy kicsit a mi »világunkat«. Ezt nem egyedül tesszük, hanem együtt, és így látják rajtunk, hogy milyen boldogok vagyunk, mennyire együtt tudunk dolgozni úgy, hogy azt élvezzük is. Nagyon jó érzés ezt megmutatni az embereknek. :)) Tök jó abba is belegondolni, hogy ezzel amit csinálunk/csináltunk ott kint, lehet, hogy hatottunk valakire, vagy lehet, nem csak egyre… :)) Ha csak arra a 15 percre is, és nem tovább, már megérte! Örülök, hogy meg tudjuk így együtt mutatni Jézust az embereknek.” (15)

Hagyománnyá vált az adventi gyertyagyújtáson való szolgálatunk is. Advent idején az adventi vasárnapok előestéjén, szombatonként teljes sötétségben kezdődik a szentmise. A bevonuló éneket a Cantate Domino szolgáltatja, majd egy-két elmélkedésre szánt gondolat vagy vers, s az adventi koszorún való gyertya meggyújtása következik, s eközben a templom fényei is fényárba borítják a templomot. (Ez a hagyomány idén módosult annyiban, hogy a Váci Mihály Katolikus Általános Iskola diákjai szolgáltatják az adventi gondolatokat, s gyújtják meg a gyertyákat.)

2005 óta minden évben egyszer áhítatot tartunk. Ez lehet húsvéti, adventi, karácsonyi vagy szilveszteri.

Eddig 2 Cantate Domino CD-nk jelent meg, amelyen 2005 szilveszteri és 2009 húsvéti áhítatunk hanganyaga hallható.

Büszkék vagyunk arra, hogy a képviselőtestület és a plébános atya eddigi munkánk elismerésekén Szent György elismerő oklevéllel jutalmazta a zenekart.

cd_oklevel

 A Cantate Dominoba való belépés INGYENES! 😀

Sok szeretettel várunk minden LELKES fiatalt és régebb óta fiatalt közénk a Szent Imre közösségi házba (Nagykáta, Szent György Római Katolikus Templom mellett), téli időszámítás szerint vasárnap 16:00-kor!

(Persze 2 hetente. Érdemes tájékozódni előtte, hogy ne potyára gyere!)

kode