Január 26-án, szombaton rendezték meg a Panama-napot, amely lehetővé tette a Panamavárosban, Ferenc pápa részvételével sorra kerülő 34. Ifjúsági Világtalálkozóba való bekapcsolódást itt, Budapesten is az Elek Gyula Arénában. A rendezvényen több, mint ezer fiatal vett részt, akik számos program keretében gazdagodhattak lelki élményekkel.
Olvassátok szeretettel Ujhelyi Sziszy, Észak-Dunás fiatal beszámolóját:
,,Már nagyon vártam, hogy eljöjjön a szombat. A héten többször is néztem rövid részleteket a panamai közvetítésekből és hallgattam a találkozó himnuszát is.
Észak-Dunásokkal mentem, és nagyon sok mentéssel találkoztunk. Rengeteg fiatal volt, atyák és nővérek egyaránt, a budapesti Elek Gyula Aréna szinte teljesen megtelt. Mi már kapunyitás előtt megérkeztünk, így nagyon jó helyünk lett a küzdőtéren a 10. sor környékén.
A program nagyon sokszínű volt: néztünk közvetítést Panamából, Ferenc pápa beszédéből, táncot tanultunk, énekeltünk, tanúságtételeket hallgattunk, püspök atyák életéből tudtunk meg részleteket és végül részt vettünk egy gyönyörű szentmisén és szentségimádáson.
Ez utóbbi volt meghatározó számomra. Szeretem a szentségimádásokat, de most úgy éreztem, hogy fáradt vagyok, nincs levegő, melegem van, éhes vagyok, szóval nem igazán volt kedvem hozzá, viszont ha már eljöttem, gondoltam, csak nem megyek el. Ilyen hangulatban indult számomra az egész, amit még fokozott, hogy nem ismertem a dalok szövegét, ami csak még jobban hozzátett a hangulatomhoz. Aztán térdelve folytatódott az ima teljes sötétségben, és körbevitték Jézust az egész csarnokon. Aki úgy érezte, hogy igent tudott mondani Rá, felkapcsolta a délelőtt kapott elektromos mécsesét, így fokozatosan telt meg fényekkel a terem. Én azon a részen ültem, ahová legutoljára hozták a szentséget, így volt bőven időm gondolkodni. Eközben elkezdtek olyan számokat játszani, amiket én is ismertem, és egyszer csak azt vettem észre, hogy én nem tudok olyan egyszerűen igent mondani. Félek egyedül, de nem merem elmondani senkinek. Félek, hogy mi lesz velem, ha kilépek ebből a biztonságos közegből, de nem merem megosztani senkivel. Aztán hirtelen iszonyatosan picinek és gyengének éreztem magam, majd olyan béke és nyugalom áradt szét bennem, amit nem tudtam hová tenni. És mire „odaért” hozzám Jézus, én is felkapcsoltam a mécsesem. Tudtam, hogy nem vagyok egyedül, mert ott van velem, és megmutatta, hogy küldött olyan embereket, akik végig mellettem lesznek.
Hálás vagyok, hogy részt vehettem ezen az eseményen, fantasztikus volt!”
Pesti Dóra
IVT-himnusz: https://www.youtube.com/watch?v=ymAa8X7XImc
Fotók a Magyar Kuríron: https://www.magyarkurir.hu/hazai/itt-vagy-ezer-fiatal-remelt-igenje-panama-napon?fbclid=IwAR2ojuhkzT2hGBGYzXN0xKaG1A6fXnQjq101Qahzp4HXJYJvQOCNH9Z6dck
Illetve a mente.hu FB-oldalán: https://www.facebook.com/mentehu/posts/1991410817575001?notif_id=1548619854856736¬if_t=page_post_reaction