Sziasztok!
Január 28-án Beer Miklós Püspök atya diakónussá szentelte Loborik Attila volt akolitus kisebb testvérünket. Interjút is készítettünk vele a szenteléséről, élményeiről, első tapasztalatairól kérdeztük őt.
Szia! Mióta gondolkodsz a diakónusi szolgálat felvételén és miért?
A gondolat már régóta motoszkál bennem, már jó pár éve. Hogy miért? Ez a kérdés jó! Nem tudok erre magyarázatot, és azt hiszem, ez pont így jó! Végignézve az életem, megfigyelhetők benne, hogy voltak olyan pontok amikor Ő belenyúlt és maga felé irányított. Pl. nem akartam hitoktató lenni, csak a diploma kellett, hogy tudjak a tűzoltóságtól alkalomadtán tiszti átképzőre menni. Aztán mire lediplomáztam, már főállású hitoktató voltam. Aztán az akolitus képző, amire 3-an indultunk, és akkori plébánosunk a másik két jelölttel megbeszélte, hogy mi ez, és akarják-e, velem egyszerűen közölte: kedves Attila, téged is jelöltelek akolitus képzőbe, majd menni kell felvételizni. Aztán nagybárkányi plébánia-vezetőként eltöltött idő, ami talán nekem is bizonyította, hogy valamit akar velem.
Mi a különbség az akolitus és a diakónusi szolgálat között?
Az akolitust avatják, a diakónust szentelik. Előbbi rendkívüli kiszolgáltató, utóbbi rendes. Az akolitus áldoztat, igeliturgiát tart, a diakónus már keresztel, temet, igét hirdet, közreműködik az egyházi házasságkötésnél, stb.
Mik voltak az előfeltételek?
Hittudományi végzettség, betöltött 35. életév, feleség beleegyezése. De ugyanolyan fontos, hogy a plébános is alkalmasnak tartsa, tudjanak együttműködni.
Feleséged mit gondolt róla?
Sokáig ellenezte -én is-, mert csak olyan nős diakónust ismertünk, aki a családjától távol élt és szolgált egy plébánián. Mikor beláttuk, hogy a diakónus a helyi egyházat szolgálja, már más volt az ő nézőpontja is.
Utolsó napokban izgultál?
Volt, hogy nagyon, volt, hogy kevésbé :). Sok magánéleti probléma is összejött a tágabb családban, de egyik diakónus testvér figyelmeztetett, hogy ne lepődjek majd meg semmin. Talán ezek voltak a gonosz utolsó próbálkozásai, hogy letérítsen, vagy legalább a figyelmem elterelje.
Mi(k) volt(ak) a legemlékezetesebb pillanat(ok)?
A Mindenszentek litániája. Kissé tartottam az arcra borulástól, meg hogy a hideg földön feküdni hosszú percekig, de érdekes, hogy azok voltak a legbensőségesebb pillanatok, és egyáltalán nem volt hideg ott a földön. 😀
Mi lesz ezután?
Igyekszem továbbra is a plébánosom rendelkezésére állni, most már mint diakónus. A többit előre még nem tudom.
Első tapasztalatok?
Furcsa. Áldást adhatok pl. közös zsolozsmázáskor, igeliturgiák végén. Még szoknom kell, de ez talán így van rendjén. De belejövök, mint kiskutya az ugatásba. 🙂
Köszönjük! Reméljük, hogy szentelésed által közelebb kerülsz hivatásod kiteljesedéséhez!
Jancsó Emőke
A diakónusszentelésen készült galériát itt és itt találjátok.
