Szent királyunk ünnepe a Tiszán

A keresztény magyar állam alapítójának, Szent István királynak ünnepe sem telhetett el Tiszás program nélkül.

558182_570259913041717_1596655659_nEgy kis csapat már 19-én, Törtelen előaugusztushuszadikázott (nyelvészek kíméljenek!), fergeteges hangulatú este volt.

Az ünnep napján először Tiszaföldvárra mentünk, ahol résztvettünk az ünnepi szentmisén és a körmeneten, hiszen augusztus 20-a a tiszaföldvári Szent István templom búcsúnapja. Ketten az Anna néni által vezetett kórus szép éneklésébe is bekapcsolódhattunk, az ünnepség végén, az agapé alatt spontán gitározás-éneklés alakult ki.

DSC06004Ezután a Kovácsik család, mint mindig, most is marasztalt minket ebédre, amely szintén nagyon jó hangulatban telt, könnyes nevetésekkel tarkítva.

Ezúton is szívből gratulálunk a családfőnek, Kovácsik Antalnak, akit augusztus 17-én, Szolnokon, Beer Miklós püspökatya diakónussá szentelt. Isten áldását kérjük rá és egész családjára, akik támogatják küldetésében, különösen az ifjúságért végzett jelentős munkájában.

DSC06035Ebéd után ez a csapat is Szolnokra utazott, felduzzadva földvári barátainkkal és egyesültek a Tiszások a belvárosban. Voltak, akik már délelőtt ékeztek. Szétnéztünk az ünnepi forgatagban, beszélgettünk, játszottunk, gyilkosoztunk. Este felmentünk a templom tornyába és onnan csodáltuk meg a 9 órakor kezdődő, majd’ negyed órás tűzijátékot.

Ezután belevetettük magunkat pár óra erejéig a szolnoki utcabálba, majd fáradtan ledőltünk a cserkészházban. Köszönjük Miklósy Petinek, hogy koordinálta és segítette ottlétünket kapcsolatokkal, kulcsokkal. 🙂

DSCF6211Törjük a fejünket a következő alternatív találkozónkon, hogy újra egy felejthetetlen napot tölthessünk el együtt, közösségben. Légy résen, nehogy lemaradj!

További képeket itt találsz!