GaZoltunk!:)

Június 2-án ismét felvirradt egy nap, mely alkalmas volt egy interregionális ifjúsági találkozóra. A Galga mente és a Zagyva mente fiataljai találkoztak Egyházasdengelegen. 

Szép napra virradtunk! Laza napsütés, kék ég, langyos időjárás.

Így indultunk neki a már várva várt szombati napnak. Jobbágyiban bevártuk a Pásztó felől jövő fiatalokat, majd nekiveselkedtünk a nagy túrának Egyházasdengeleg felé. Egy kicsit késve, de megérkeztünk a galgás-zagyvás találkozónk nyitóhelyére, a falu iskolájához, ahol már vártak ránk a galgás és pár zagyvás testvérünk, és azonnal neki is kezdtünk programjainknak.

Egy kis ismerkedéssel indult a nap, majd, mivel az idő csepegősebbre fordult az iskola tornatermében folytattuk programjainkat.Itt a galgából Márti, a zagyvából pedig Balázs együttes erővel és felkészültséggel tartotta meg számunkra az előadást, melynek fő témája az igeélés, a Szentírás ismeretének, mindennapi olvasásának, és az igék tettekre váltásának fontossága volt. Majd a fokoláre mozgalom egyik képviselője, Berci mondott pár szót magáról a mozgalomról, illetve a közelgő Genfestre hívta meg azokat, akik még esetleg nem hallottak eddig róla.

Ezután kiscsoportokra oszoltunk, ahol gyors ismerkedés után megosztottuk egymással az előadáshoz kapcsolódó gondolatainkat, majd egy kis ebédszünet következett, amit – mivel az idő megszánt minket – már a szabadban tehettünk meg, majd egy kis játékra is akadt idő, amíg a kisebb testvéreink előkészítették napunk következő programpontját, a túrával egybekötött akadályversenyt. A hat állomáson , ahová térkép segítségével kellett eljutni, különböző típusú feladatok vártak a csoportokra az ügyességitől kezdve, a kvízen keresztül, a szemlélődésig.

Egy rövid, felfrissülésnyi idő után már mentünk is tovább, fel a „hegyre”, hogy a templomban hálát adhassunk a nap minden élményéért egy hálaadó szentháromságvasárnapi vigília misében. Hála Istennek, az idő is jobbra fordult a nap végére, így egy kis energiagyűjtés után útnak is indultunk hazafelé, mi biciklieinkkel, a többiek pedig az autókkal.

Jó volt, hogy ezen az „interregionális találkozón” belekukkanthattunk egy kicsit a másik régió életébe, arculatába új ismerősöket, barátokat szerezve.

A TALÁLKOZÓNKRÓL KÉSZÜLT KÉPEKET ITT TUDJÁTOK ELÉRNI.

Köszi nektek ezt a napot!
Sziasztok!

Jancsó Emőke