Egyéb

Imádkoztunk és dolgoztunk – ilyen volt az év utolsó Dél-Dunás találkozója

Április 13-án a DD-sek számára ismerős helyszínen, Inárcson tartottuk közösségünk tábor
előtti utolsó találkozóját.

Verőfényes időben, az előző heti összrégiós találkozótól kicsit még
fáradtan, de annál lelkesebben ugrottunk neki a kisebb testvérekkel a kora reggeli
előkészületeknek, ahol szinte tábori hangulat uralkodott, hiszen az időjárás, és így aztán az
öltözetünk is leginkább egy júliusi napot idézett. A programot szentmisével kezdtük, amit
Zsolt atya távollétében Urbán Gábor atya mutatott be, akinek ezúton is köszönjük, hogy az
egész napot velünk töltötte. Folytatásként jött egy ismerkedős kiscsoport, amit Dorci
előadása követett. Ezzel pedig fejest is ugrottunk a találkozó témájába, ami ezúttal az
imaéletünk volt. Az előadást követő kiscsoportokon tovább boncolgathattuk a
mindannyiunkat érintő kérdést, egy finom ebédet követően pedig máris egy
szabadulószobában találtuk magunkat, ahol bizony minden agytekervényünket és
leleményességünket próbára tették a furfangos kisebb testvérek.

A találkozót csöndes-elmélkedős szentségimádással folytattuk, majd dicsőítettünk egy nagyot, és
zárásként fény derült az idei táborunk időpontjára és helyszínére is, ami nem más mint…

Táborfalva, 2024. 07. 21-27.

Nagyon várunk! Ott tali :))

 

A találkozón készült képeket ITT éred el!