Hogyan is kerültem én 2014. máj. 2-án az Észak-Dunás találkozóra?…
Az igazság az, hogy nem másnak köszönhetem ezt a remek napot, mint a találkozó egyik központi alakjának, Szent II. János Pál pápának, akinek közbenjárása révén, pont egy éve megismerhettem Földváry Gerit, a találkozó másik – számomra – központi alakját… 🙂
Na, jó, tehát a téma a nemrégiben szentté avatott XXIII. János és II. János Pál pápa élete, munkássága, és maga az életszentség volt, de erről később írok még.
G
ergővel április 23-án, már jó korán elindultunk, hogy felfedezzük a Drégelyvárhoz vezető útvonalat. Akkor még dagonyáztunk az agyagban, egy héttel később azonban ragyogó napsütésben, nyári melegben gyülekezhettünk a többiekkel a verőcei vasútállomáson. Persze nem múlhat el találkozó játék nélkül, úgyhogy reggeli torna helyett frizbifocival indítottuk a napot a közeli játszótéren. A meccs utolsó perceiben Matyi, egy 10 év körüli kisfiú csatlakozott a csapathoz, aki teljes erőbedobással, és olyan lelkesedéssel küzdött, hogy már majdnem gólt is szereztünk. 🙂 Bár nem ismert senkit, velünk maradt még a reggeli imán is. Olyan jó érzés volt befogadni valakit ebbe a világméretű, szent és egyetemes közösségbe, ami MI vagyunk, csak úgy, mert jó együtt lenni!
Az ima befejeztével egy kisebb túra következett a másik verőcei állomáshoz, ahonnan a mi kis piros vonatunk indult. Jó egy órát „zakatoltunk”, közben ki-ki megette az ebédre szánt szendvicset, ami nem csoda, hisz már dél felé járt az idő. Délután egy óra tájt megérkeztünk Drégelyvár megállóhoz, ahonnan most már egyenesen a cél felé vettük az irányt. Séta közben kisebb csoportokra bomlottunk, mindenki megtalálta azokat, akikkel szívesen beszélget, vagy akik mellett szívesen hallgat… azért elég meredek volt az a hegyoldal. 🙂
Amikor felértünk a hegytetőre – ahol valamikor, 1552-ben Szondi György és maroknyi, de bátor serege életét áldozta – Gergő elmondott néhány érdekes és fontos történelmi tudnivalót a várról és a korabeli eseményekről, s közben befutottak Áron atyáék is. Kicsit jobb kondiban vannak, mint mi voltunk, azt hiszem…
Harmincpercnyi szabadidő után, amit a többség egy-egy sziklán üldögélve, szemlélődve, vagy beszélgetve töltött, Rita és Gergő mesélt nekünk a két szent pápáról, többek közt XXIII. János „jóságáról”, utazásairól a börtönökbe, kórházakba, és II. János Pál alázatáról, „bocsánatkéréséről és megbocsájtásáról”, életszeretetéről.
Majd ezekről a témákról kiscsoportos beszélgetést is tartottunk. Nálunk sok szó esett a két pápa személyéről, a bérmálkozásról, bérmanév-választásról és arról, hogy mennyire fontos, hogy legyen példaképünk. Én már nagyon sok kiscsoportos beszélgetésen vettem részt, de mindig megerősítés számomra, és megnyugtat, ha hallhatok másokat Istenről, egyházról ilyen természetesen, „életrekészen” beszélni. Kb. félórányi beszélgetés után útnak indultunk.
Nagyorosziban, a hegy lábánál Tarnai Imre plébános atya szeretettel fogadott be templomába, hogy a nap lelki lezárásaként szentmisében hálát adhassunk a Jóistennek minden apró ajándékért. Áron atya mutatta be a szentmisét, ami rendhagyó módon zajlott, mert az oltár körül körbeülve még közelebb érezhettük magunkat egymáshoz és meghívónkhoz, Jézushoz. Énekkel, gitárral dicsértük együtt Istent, amit jól megalapozott Áron atya fiatalos, lelkesítő tanítása.
Nap végére sem maradt el az edzés, hiszen ha nem szedjük szaporán lábunkat, nem értük volna el a községből induló utolsó vonatot… És sikerült! 🙂 A Vác felé menő vonatra egy kissé fáradt, de annál vidámabb társaság szállt fel. Jó volt együtt tölteni ezt a napot!
Én pedig mi mást is kívánhatnék egy ilyen remek, tartalmas és kellemesen kimerítő Észak-Dunás nap után, minthogy a legközelebbi Tápiós kirándulásról majd egy ÉD-s beszámolót olvashassak! 🙂
Blazsek Beáta
