A XX. század pápái
XII. Pius
Eugenio Pacelli Rómában született, 1876. március 2-án, gazdag arisztokrata család harmadik gyermekeként. Nagyapja a pápaság pénzügyminisztere, majd belügyminisztériumi államtitkára volt. Édesapja kiváló jogászként az egyháznak is dolgozott. Édesanyja mélyen vallásos és szeretetteljes légkört teremtett négy gyermeke számára.
(Forrás: pinterest)
Egyik testvére, Francesco Pacelli szintén jogász lett, később pápai jogtanácsos, aki a lateráni egyezmény megkötésében képviselte a Szentszék álláspontját.
Eugenio tizennyolc éves korában határozta el, hogy pap akar lenni, 1899.április 2-án szentelték fel.
Pacelli 1899. (Wikipédia)
Lelkipásztori munkája mellett teológiai és jogi doktorátust szerzett. Buzgóságára felfigyelt Pietro Gasparri, az ő segítségével került 1901-ben az Apostoli Szentszék szolgálatába.
1917-ben Münchenbe küldték, mint nunciust, és ebben az évben a pápa püspökké szentelte. Münchenben az első világháború alatt támogatta a szegényeket és a hadifoglyokat. 1924-ben Bajorországgal kötött konkordátumot, 1925-ben áthelyezte nunciatúráját Münchenből Berlinbe, majd 1929-ben Poroszországgal egyezett meg a katolikus egyházat érintő kérdések tekintetében. Németországi tartózkodása alatt megkedvelte a német népet, pápasága alatt is szívesen alkalmazott németeket.
1929-ben bíborossá avatták, majd 1930-ban Gasparri bíboros utódjaként a Vatikán államtitkára lett.
(Forrás: Wikipédia)
Mint államtitkár, XI. Piusz pápát személyesen képviselte számos külföldi eseményen. 1934-ben Buenos Airesben, a 32. Eucharisztikus Világkongresszuson, 1835-ben Lourdes-ban, 1936-ban az Amerikai Egyesült Államokban járt.
1938. májusában Budapesten részt vett a 34. Eucharisztikus Világkongresszuson a későbbi VI. Pál pápa, Giovanni Battista Montini kíséretében.
Pacelli Budapesten, 1938. NEK (Forrás: Fortepan – Új ember hetilap)
Ebben az évben a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem tiszteletbeli doktori címmel tüntette ki.
Pacelli mint XI. Piusz államtitkára jelentősen meghatározta a Szentszék politikai irányvonalát. Majd egy évtizedig végzett példás szolgálatot XI. Piusz mellett, lényegében megosztva ennek a szilárd és öntörvényű pápának eszméit, programját és döntéseit, olykor csillapítva indulatait. Megvalósította a pápa kiegyezési politikáját, számos országgal konkordátumot kötött, mindenekelőtt Hitler birodalmával, ez volt a máig hevesen vitatott Reichskonkordat (1933. július 20.). A Szentszék célja, ahogy ezt leghatározottabban ki is jelentette, semmiképpen nem a nemzetiszocializmus jóváhagyása volt, hanem egyes-egyedül a német katolikusok vallási jogainak védelme és biztosítása. A német püspöki kar és a katolikusok is erősen óhajtották ezt a megegyezést, főképp azért, hogy a náci német kormánytól kötelező garanciát kapjanak a katolikus iskolák megmaradására. Arról, hogy a Reichskonkordat feltételei miként valósultak meg a gyakorlatban, mennyire tartotta magát a szerződéshez a náci kormányzat, a legjobban egy későbbi egyházfő, XVI. Benedek pápa emlékiratai tájékoztatnak. A fiatal Joseph Ratzinger, mint egy katolikus középiskola tanulója saját bőrén tapasztalhatta a Reichskonkordat megtartásának és meg nem tartásának messzemenő következményeit. „Először úgy tűnt, hogy az állam és az egyház közötti konkordátum biztosítja a régi szokások fennmaradását, azonban hamar kiderült, hogy az egyezséghez való hűség nem éppen erőssége az új hatalomnak. Megkezdődött a felekezeti iskolák elleni harc; az egyház és az iskola eddig fennálló szellemi kapcsolatát le kellett rombolni, a tanítás szellemi alapja a keresztény hit helyett a Führer eszméje lett. A püspökök teljes erejükből védték a felekezeti iskolákat, harcoltak az egyezség betartásáért: ma is emlékszem azokra a püspöki körlevelekre, amiket a plébános akkoriban fölolvasott. Már akkor kezdett derengeni bennem, hogy az intézményeikért vívott küzdelemben nem a realitás talaján mozognak, hiszen pusztán az intézmények meglétének biztosítása nem használ semmit, ha hiányzik a meggyőződéses katolikus tanári kar” – írja Ratzinger. Hitler a szerződést természetesen nem tartotta be, a Szentszék 34 esetben tiltakozott az egyezmény megsértése ellen. (Wikipédia)
1939. február 10-én halt meg XI. Pius pápa, március 2-án, a 20. század legrövidebb konklávéja során választották meg az új pápát, Eugénio Pacellit. Amikor megkérdezték, milyen nevet választ magának, azt válaszolta: „Piusznak hívjatok”, jelezve, hogy elődje elvei szerint, annak munkásságát szeretné folytatni.
(Forrás: pinterest)
Nagyon nehéz időszakban kellett vezetnie az egyházat. Pápasága kezdetén szállta meg Németország Csehszlovákiát, Olaszország pedig Albániát. XII. Pius pápai jelmondata: „A béke az igazságosság gyümölcse”. Augusztusban rádióbeszédében a békéért emelte fel szavát: „semmi sem vész el a békével, de a háborúval minden elvész”. A pápa diplomáciai működése teljesen eredménytelen volt.
XII. Pius pápa a 2. világháborúban semleges maradt. A pápa magatartását többféleképpen ítélik meg. Sokan vádolják azzzal, hogy nem szólalt fel az emberiség ellen elkövetett háborús bűnök ellen. Ugyanakkor többen úgy látják, hogy náciellenes felszólalással olajat öntött volna a tűzre, fellépésével csak fokozottabb üldözést váltott volna ki.
Semlegességét tízezrek megmentésére használta, az ő vezetésével a katolikus egyház egymillió zsidót mentett meg.
(Forrás: Magyar Kurír)
Rómában közel ötezer zsidó származású ember talált menedéket templomokban, rendházakban, kolostorokban és bentlakásos iskolákban. A vatikáni testőrség létszámát megemelték, és zsidó férfiakat vettek be soraikba. Létrehozott egy hadifoglyokra és eltűntekre vonatkozó kereső és híradó szolgálatot, 1941-ben pedig segélybizottságot létesített, melynek vezetője Montini (későbbi VI. Pál pápa) lett.
A magyarországi deportálások ellen levélben tiltakozott több semleges állam (Spanyolország, Potugália, Svájc, Svédország), köztük a Vatikán is, Budapesten a katolikusok 25 ezer zsidót bújtattak.
XII. Pius pápa, Horthyhoz 1944. június 25-én küldött távirata: „több oldalról fordultak hozzánk, vetnénk latba mindent, hogy e nemes és lovagias nemzet kebelén belül ne hosszabbíttassanak és súlyosbíttassanak a szenvedések, melyeket nagyszámú szerencsétlen nemzetisége vagy faji származása miatt már oly régóta keservesen visel. A mi atyai szívünk nem maradhat érzéketlen ezekkel a sürgető kérdésekkel szemben a mi szerető szolgálatunknak megfelelően, mely minden embert átölel. Ezért személyesen Főméltóságodhoz fordulunk, nemes érzelmeire apellálva, abban a teljes bizalomban, hogy Főméltóságod mindent meg fog tenni, ami hatalmában áll, hogy annyi szerencsétlen ember újabb gyásztól és fájdalomtól megkíméltessék.” (Forrás: holokausztmagyarorszagon.hu)
A hitleri Németországban üldözték azokat a keresztényeket, akik kiálltak a náci rasszizmus és az „újpogány” eszmék ellen. A világháború után azonban tovább folyt az egyház üldözése a Szovjetúnió által vezetett szocialista blokkban. Amikor Mindszenty József bíboros lett, XII. Piusz így köszöntötte: „Te leszel az első, akinek vállalnia kell a bíbor színnel jelzett vértanúságot.”
Piusz világegyházat akart, az Európán kívüli országokban felállította az egyházi hierarchiát és bíborosokat nevezett ki.
Elmélyítette Szűz Mária tiszteletét, kimondta Mária mennybevételének dogmáját. Ő avatta szentté Árpádházi Szent Margitot.
1958. október 9-én halt meg.
„Tanúim lesztek! – Ezekkel a szavakkal búcsúzott az Üdvözítő tanítványaitól, és ezekkel a szavakkal búcsúzik tőlünk is, akiket szétküld ebbe a szeretetszegény és gyűlölettel teli mai világba, mint az ő szeretetparancsának apostolait, hírnökeit és követőit. Ez a kongresszus a szeretet kötelékével fűzi össze az eucharisztikus Király híveit mind az öt világrészben. Az eucharisztikus lelkek erős lelkek. Az eucharisztikus lelkek hősies lelkek. Nem a világtól való visszahúzódás a helyes magatartás, hanem az Eucharisztiából táplálkozó szeretet-apostolkodás. Ennek kell meghódítania a világot. A jó és a rossz hatalmas párviadalban mérkőznek egymással. A jelen pillanatban senkinek sincs joga ahhoz, hogy közömbös legyen.”
(NEK 1938. Új ember hetilap – Eugenio Pacelli beszédéből)
