Egyéb

Közbenjáró ima a világ megtéréséért V. Mária és a magyarok

Közbenjáró ima a világ megtéréséért

V. Mária és a magyarok

Magyarország patrónusa

Augusztus 15-én tartják a katolikus egyház legnagyobb Mária-ünnepét, Nagyboldogasszony, azaz Szűz Mária mennybevételének napját, amely egyúttal Magyarország védőszentjének a napja is.

Szent István halála előtt Mária oltalmába ajánlotta koronáját és országát. Felajánlása óta a Magyarok Nagyasszonyaként is tiszteljük a Szűzanyát. Az országfelajánlás 1038-ban történt, Nagyboldogasszony ünnepén.

„Végre Isten irgalmából, a százszoros jutalom díjára érdemesen, láz vette le lábáról [a királyt], s mikor már nem volt kétséges halálának hamari napja, előszólította a püspököket és palotájának Krisztus nevét dicsőítő nagyjait; először megtárgyalta velük, hogy kit választanak helyette királynak. Majd atyailag intette őket, hogy őrizzék meg az igaz hitet, amelyet elnyertek; hogy az igazságot szeressék, az égi szeretet láncait kedveljék, gyakorolják a szeretetet, az alázatossággal törődjenek, de mindenekelőtt a kereszténység zsenge ültetvényén csőszködjenek. E szavak után kezét és szemét a csillagokra emelve így kiáltott fel: »Ég királynője, e világ jeles újjászerzője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom; nékik utolsó istenhozzádot mondva lelkemet kezedbe ajánlom.« (Vö. Zsolt 31,6)”

A külön ünnepet XIII. Leó pápa engedélyezte népünk számára (1896). Szent  X. Pius pápa rendelte el, hogy október 8. legyen a „Mária, magyarok nagyasszonya” ünnep napja.

A tatárokkal és a törökökkel szemben is Jézus és Mária nevét kiáltva harcoltak a magyarok. I. Lipót a török alóli fölszabadulás emlékére, hálája jeléül megismételte az ország fölajánlását Máriának a 17. század végén. Buda 1686. évi visszavételekor és a török kiűzésekor XI. Ince pápa üzenete volt a jelszó: “A Boldogságos Szűz ad segítséget!”

Honvédő háborúinkban harci lobogóinkon a Boldogasszony képe tündökölt és sokszor ez lett szemfedőnk. A Napóleon elleni csatában elesett magyar katonákat a zsebükben hordott rózsafüzérről és imakönyvről ismerték fel. (Szív, 1948. IX. 25.)

 

A rózsafüzér tipikusan magyar imádság is

Október a Rózsafüzér hónapja. Imádkozzuk el a fiatalok megtéréséért és Isten országának egyházmegyénkben és hazánkban való terjedéséért minden nap az 5 tized rózsafűzért. Helyette elmehetünk Szentmisére, amely napon meg tudjuk tenni. Első pénteken gyónjunk meg! Péntekenként legalább a húsról mondjunk le Jézus iránti szeretetből és a bűnösök megtéréséért!

A világ jövője nem a fegyverek erején, hanem az imádkozó embereken áll vagy bukik. Őskeresztény iratok mondják, hogy a keresztények olyanok, mint a lélek a testben, imáikkal ők tartják össze a világot.

Utazásunk alkalmával, ha várunk valamire, a holtidőkben elővehetjük magunkban az imádságot, akár saját szavainkkal, akár csendet teremtve magunkban Isten előtt átgondolva a napunkat, vagy elmondhatunk egy tized rózsafüzért.

 

Mária a közösségünkben

Mentés lelkiségünk lényegi vonása, hogy máriás.

A közösség addig maradhat máriás, amíg törekszik Isten Igéjének magvait befogadva a Szentlélek vezetésére figyelni, amíg egységben van a péteri egyházzal, papjaival, és hordozza az alázat, az engedelmesség és a szolgálat lelkületét. A régiók kiemelkedő máriás vonása kell legyen, hogy szolgál.

A Nagyboldogasszony örömét kell sugároznunk környezetünkre, és fontos, hogy egy reményvesztett világba azt a reményt vigyük, amely Szűz Mária mennybevételével már beteljesedett. Hitelesítő jegyünk legyen: Szűz Mária hitével, Istenbe vetett bizalmával ragyogjunk a nehézségek között is, ahogy Mária a kereszt alatt is Boldogasszony maradt. Szeretetben gyűjtsük egybe, ami szétszóródott, mint pünkösdkor Mária a reményvesztett, s önmagukba fordult apostolokat, s ne aludjon ki a kitartó imádság lángja, mely nem emberi erőtől, hanem a magasságból jövő erőtől várja az igazi megújulást. Ez nem jelent tétlenséget. Amint Izraelben minden nő feladata volt a családi tűz őrzése, a mécses olajának táplálása, úgy Mária is ezt tette, hasonlóan Szűz Mária közösségében (egyik) legfontosabb tevékenységünk kell, hogy maradjon az imádság lelkületének megőrzése.

Drága Édesanyánk!
Tekints gyermekeidre, kik hozzád fohászkodunk!
Légy velünk mindennapi küzdelmeinkben!
Segíts, hogy a Fiad által ránk bízott feladatot elfogadjuk, és hűséggel teljesítsük!
Segíts, hogy életünk példa legyen a többi ember számára, kik még nem ismerik Fiad szeretetét! Vedd pártfogásod alá régióinkat (és missziónkat/egyházközségeinket)!
Ámen.