


Ha valami a pusztulás felé halad, akkor az, nem a világunk, hanem a régi eszme, mely szerint az ember pusztán anyag és kémiai vegyületek keveréke. Az emberek próbálnak összefogni, hogy megmentsék a bolygót, pedig elegendő lenne önmagukat megmenteniük. Ez pedig annak a „Valaminek” a megismerésével lehetséges, amiről Jézus is beszélt, már több mint 2000 éve. A feltétel pedig, ami a hozzájutáshoz szükséges az egyszerű hit. Nem kell sanyargatnunk magunkat, önostorozó bűnbánatba kezdeni és ismételgetni magunkban, hogy apró, pici, lényegtelen, bűnös emberek vagyunk, akik semmire sem képesek. Jézus egyértelműen megmondta, hogy akár még nagyobb dolgokat is tehetünk, ha olyanokká válunk, mint Ő! Miben különbözött Ő nálunk? Abban, hogy Isten Fia volt és abban, hogy ezzel tisztában is volt. Tehát tisztában volt azzal, hogy Ő kicsoda és hitt önmagában, a benne lévő erőben. Megmondta, hogy az Atya nem valaki, rajta kívüli nagyhatalom, hanem olyan hatalom, ami bennünk van. Persze ez nem azt jelenti, hogy istenek vagyunk, de azt igen, hogy Istennel együtt teremthetünk!
Ahogy nem mondhatod meg a virágnak, hogy legyen fa, hiszen a fák olyan természetesek. A virág virág, és Ő a szirmaival és az illatával természetes, a fa pedig ágaival és törzsével. Együtt pedig megalkotják a kertet, ahol minden élőlény természetesen felvállalhatja önmagát. Ha a virág is fává akarna változni, akkor erdő születne, ami már sokkal sötétebb, sűrűbb és vadabb, nem olyan barátságos és otthonos, mint a kert… a Paradicsomi kert…Cím: 2600 Vác, Derecske utca 2.
Email: ifiiroda@vaciegyhazmegye.hu
Tel.: +36304739597
Cím: 2600 Vác, Derecske utca 2.




Copyright © mente.hu