Táborokra készülve

Táborokra készülve – 2. hét

A régiós táborokra lelki készületet igyekszünk segíteni egy-egy heti rendszerességgel megjelenő, Szűz Mária életéhez kapcsolódó, elgondolkodtató szösszenettel.

2. hét – Jézus fogantatása – az ENGEDELMESSÉG

„Íme, az Úr szolgálóleánya, történjék velem a te szavad szerint.” (Lk 1,38 )

Mária elvállalta, hogy az Úr szolgálója legyen. Tudott igent mondani az Úr akaratára, tudott engedelmeskedni. Mária életét szemlélve láthatjuk, hogy számos alkalommal fejet hajtott Isten akarata előtt, egész életében Istenre figyelő volt. Engedelmes volt, amikor a hosszas és viszontagságos betlehemi útra vállalkozott, amikor nem térhetett haza, vagy amikor haldokolni látta Fiát.

Ezen a héten tekintsük Máriára, és próbáljunk meg mi is Isten akaratára figyelni és azt felismerni. Próbáljuk engedelmesek lenni, amikor hétköznapi keresztjeinket visszük.

FraAngelico

A 2017-es nyári táborok előadásai, illetve a felkészülést megkönnyítő segédanyagok itt elérhetőek!