Ide jön majd a Dél-Duna Régió facebook oldala
vasárnap, február 24, 2019

Bemutatkozásképp…

A Galgamenti Nagyboldogasszony Közösség életében idei táborunk után egyszerre történt nagynak, ugyanakkor kicsinek mondható változás. Hogy is van ez? Nagy változás, hiszen idén augusztustól egy új hármas vette át a Galga irányítását: Juhász Petra, Monori Ágnes és Ács Dávid. Ugyanakkor mindez csak kis változást hoz a régió életében, hiszen- ahogy az új felelősök is kifejtették- a táborokban, találkozókon megtapasztalható lelki és közösségi élményeket szeretnék a jövőben is változatlanul megtartani, ezeket tovább gyarapítani. A következő néhány sorban bemutatkoznak a Galga új régiófelelősei.

Mondanátok pár szót magatokról? Mivel foglalkoztok, amikor nem Galgáztok?

Monori Ágnesnek hívnak, Gödöllőn lakom és másfél éve alsós tanító néniként dolgozom, valamint a felsősöknek matekot tanítok egy helyi általános iskolában. Szabadidőmben szeretek olvasni, jókat sétálni és beszélgetni a barátaimmal. Gyakorlatilag hobbim a közösség. A másik fontos része a szabadidőmnek a zene: kilenc hangszeren tanultam, ezek közül kilyukadtam a legkevesebb eszközt igénylőnél, az éneklésnél. Immáron több mint nyolc éve hivatalosan is énekelni tanulok.

Ács Dávidnak hívnak, a zene az én életemben is fontos szerepet játszik. Jelenleg a Zeneakadémián tanulok, tevékenységem nagy része tanulmányaimhoz köthető: több kórus munkájában veszek részt, mint kísérő vagy énekes. Ezen kívül Pécelen – ahol lakom- kántor vagyok, egyházközségünkben aktívan szolgálok. Szabadidőmben nagyon szeretek faragni (például Galgás pohártartót), állatokkal foglalkozni, túrázni, sportolni.

Petra 1

Juhász Petrának hívnak, szintén péceli vagyok. Kakukktojásként a zenéhez nincs közöm . Idén szeptemberben kezdem egyetemi tanulmányaimat az ELTE-n, pszichológia szakon. Szabadidőmben a barátaimmal szeretek találkozni, hasonlóan a többiekhez a közösség számomra is nagyon fontos. Valószínűleg ezért is választottam a pszichológiát, szeretem megismerni az embereket, igyekszem nekik segíteni. Emellett szeretek olvasni, táncolni- bár az utóbbira mostanában nincs lehetőségem.

Mikor és hol találkoztatok a Galgamenti Nagyboldogasszony Közösséggel? Mi volt az első benyomásotok a régióról?

Ági: A Galgával először az újraindulás utáni első táborban találkoztam Tápiószentmártonban. Ami azonnal megfogott az a sok móka-kacagás, a jó téma, a tartalmas kiscsoportos beszélgetések és a remek társaság. A tábort követően Farkas Laci atya és az akkori kisebb testvérek közössége is megkeresett, hogy lenne-e kedvem csatlakozni hozzájuk és a találkozókon, táborokban Segítőként szolgálni. Örültem a kérdésnek, hiszen nagyon vonzó volt számomra a kisebb testvérek közötti összhang, a köztük lévő mély kapcsolatok és a hatalmas lelkesedésük. Természetesen igent mondtam és körülbelül hét éve segítőként szolgálok a Galgában.

Dávid1Dávid: A bátyám hazajött az egyik Galgás táborból és nem ismertem rá… Lelkes volt, be nem állt a szája, egyfolytában a táborról mesélt és azt mondta a következőn nekem is ott kell lennem. Így is lett, a következő nyáron én is megtapasztalhattam a Galgás lelkületet, a gyógyulást, a szentségimádás és a közbenjáró ima lelki élményét, a színesest és a kiscsoportos beszélgetések remek hangulatát. Leginkább összességében a közösség és annak lelkisége fogott meg.

 

Petra: Én tavaly kapcsolódtam be a Galgába. Idekerülésemben nagy szerepe volt Ilusnak, ő hívott meg először a tavaly tavaszi péceli találkozóra, majd a táborra. Ami engem először megfogott az az emberek nyitottsága volt. Hamar megtapasztaltam, hogy ez egy igazi közösség, ahol mindenki úgy fogad el, ahogy vagy, mindenki pozitívan áll a másikhoz. Másrészt, ami számomra személyesen hatalmas élmény volt az az, hogy itt érezhettem meg először a közbenjáró imán a személyes Istenkapcsolatot, a Jóisten szeretetét.

Hogyan lettetek ti a régiófelelősök?

Dávid: Ilus tette fel először a kérdést, hogy mi lenne, ha régiófelelős lennék…. Erre a válaszom az volt, hogy eszem ágában sincs, erre én teljesen alkalmatlan vagyok. Majd később, az idei kistarcsai találkozón véletlenül az ebédnél ahhoz az asztalhoz ültem, ahol Farkas Laci atya is ebédelt, aki két virsli között szintén feltette a kérdést, melyet Ilus korábban. Akkor kiesett a kezemből a virsli, csak hebegtem-habogtam és kértem egy hét gondolkodási időt. Később rá kellett jönnöm, hogy egy hét édeskevés átgondolni a régiófelelősséggel járó feladatokat, kihívásokat, kérdéseket. Majd „valahonnan” jött egy gondolat, hogy én ugyan egyedül nem, de a Szentlélekkel együtt alkalmas lehetek erre a feladatra.

Monori Ági

Ági: Számomra is izgalmas délután volt, amikor megkerestek a kérdéssel. Farkas Laci atya hívott telefonon, hogy pár Galgással Monoron vannak valamiféle megbeszélésen… Számomra is megmagyarázhatatlan, de amikor láttam, hogy Laci atya keres, akkor és ott tudtam, hogy miért keres, és azt is, hogy mi lesz a kérdésére a válaszom. Felvettem a telefont, és természetesen a kérdés az volt, hogy vállalnám-e a régiófelelősséget. A válaszom persze igen volt. Onnan tudtam, hogy ez nem az én döntésem volt, hanem föntről kaptam, hogy amint letettem a telefont olyan gyomorgörcsöm lett, amit azóta sem éreztem, és mivel már befejeztem az egyetemet valószínű, hogy egyhamar nem is fogok. Átvillant az agyamon hogy mire is bólintottam rá, hogy fogom tudni ezt a jövőben csinálni. Komolyan gondolkodtam rajta, hogy visszahívom Laci atyát, és megmondom neki, hogy az előbbi határozott igenemből csináljunk egy határozott talánt és gondolkodhassam egy kicsit. Végül nem hívtam vissza, idővel az imák segítségével rendeződött bennem a kérdés. Dávidhoz hasonlóan én is arra jutottam, hogy bár én egyedül nem, de a Szentlélek segítségével alkalmas lehetek a feladatra.

Később kiderült kikkel fogom vezetni a Galgát a rögös úton. Dávidról sejtettem, hogy jól fogunk tudni együtt dolgozni, hiszen már korábban kiderült, hogy jó csapat vagyunk, amikor testvéreink esküvőjét együtt szerveztük. Aztán mondtak nekem egy nevet, hogy Juhász Petra, és szégyenszemre fogalmam se volt, ki ő. Később a kisebb testvérek mátraszőlősi lelkigyakorlatán mutogattak egy számomra ismerős lányra, hogy ő Petra. Ő Petra??? Kiderült, hogy én voltam a kiscsoportvezetője az előző táborban . Neki is nagyon megörültem, úgy gondolom, nagyon komoly kvalitások vannak a kisasszonyban, és nagy segítsége lesz ennek a négyes csapatnak. (A Galga életében a kezdetektől fogva nagyon sokat segít a Gödöny házaspár, Ági rájuk gondolt, mint a régiófelelősök negyedik tagja) Amikor a kisebb testvérek téli lelkigyakorlatán Farkas Laci atya bejelentett minket, mint új régiófelelősöket nagyon megnyugtató volt, hogy ahogy végignéztem a kisebb testvérek arcain, sehol nem láttam ellenkező, ijedt arckifejezéseket. Aztán a jelenlévők egyenként személyesen is megerősítették, hogy bíznak bennünk és segítenek majd nekünk. Ez nagyon jó érzés volt, jó tudni és megtapasztalni, hogy nem hárman szolgálunk a Galgában, hanem sokkal többen.

Petra: Hasonlóan Dávidhoz, engem is Ilus keresett meg, hogy szeretne velem beszélni, ha nem gond úgy, hogy Farkas Laci atya is jelen van. Naivan arra gondoltam, hogy Laci atya csupán mint kisebb testvér szeretne jobban megismerni. Aztán a beszélgetés arra terelődött, hogy Ilus és Réka szeretné a régiófelelősséget átadni… Ekkor támadt bennem egy sanda gyanú, hogy mire is fog kifutni ez a beszélgetés. Végül nekem is feltette a nagy kérdést, hogy szeretnék-e régiófelelős lenni. Ágival ellentétben, Dávidhoz hasonlóan én is csupán hebegni-habogni tudtam. A többire annyira nem emlékszem… Azt hiszem, végül egy talános-igent mondtam. Majd a téli lelkigyakorlaton nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk a leendő régiófelelős hármasunkról. A kisebb testvérek lelkesedése, a sok biztatás megerősített abban, hogy működni fog ez a dolog.

Dávid: Az az izgalmas ebben az egészben hogy mi hárman ugyan nagyon különböző személyiségek vagyunk, de mégis van néhány közös pontunk: leginkább a hitünk, Istennel való kapcsolatunk és a Galgánk. Ha ezeket a közös kapcsokat mindvégig magunk előtt tartjuk és a kisebb testvérek ha kell intésekkel, figyelmeztetésekkel, vagy szolgálatukkal támogatnak minket, akkor reméljük, hogy Isten segítségével valami nagyon jó dolgot tudunk létrehozni. Nagyon várjuk a közös munkát.

Hogy látjátok jelenleg a Galgát? Kezdenek kialakulni bennetek a jövőre vonatkozó tervek, ötletek?

Ági: Minden közösségnek vannak hullámvölgyei, nem lehet minden állandóan „hepe”, néha kellenek a „hupák” is. Láttam már a Galgában „hepét” is, „hupát” is… Én úgy gondolom, hogy a jelenlegi Galga növekszik, gyarapszik mind emberekben, mind lelkiekben. Hála Istennek most úgy tűnik, van utánpótlás, idei táborunkban is sok első táborozónk volt. Emellett úgy gondolom, hogy a jövőben is sok fiatalt kell megszólítanunk és újra meghívnunk a régebbieket. A Galga hiánypótló, nagyon jó és még jobb lehet, ha közösen, egységben tudjuk a szekeret egy irányba tovább húzni.

Dávid: Nemrég volt egy beszélgetésem egyik kisebb testvér társammal, Mártival, arról, hogy mit jelent számomra a Galga. Ebből a beszélgetésből pár dolgot felsorolnék, kérdésedre válaszként. Számomra a Galga a múltban és jelenleg is e szavakkal jellemezhető: megnyugvás, gyógyulás, békesség, egy szelet mennyország, feltöltődés, barátság, Istenélmény, közösség… most hirtelen ennyi jut eszembe. A jövőre vonatkozóan sok ötletem, tervem van, de ezeket most nem sütöm el, mert akkor azoknak, akik ezt az interjút olvassák, már nem okoznánk meglepetést.

interjú közbenA jövőképemben a Galga olyan, mint egy fának a koronája, melynek ágai nagyon messzire eljutnak. Fontosnak tartom, hogy azokban az apró falvakban, településeken, ahol csak egy- két olyan fiatal van, akiknek igénye van egy közösségre, de ezt nem találják meg helyben vagy máshol, a Galga egy befogadó, nyílt közösséget jelentsen. Ahogy korábban úgy most is az a célunk, hogy ezek a fiatalok megtapasztalhassák, hogy jé, vannak hozzám hasonlóan gondolkodó emberek, akiknek ugyanazok a problémái, mint nekem; nem vagyok egyedül, vannak rajtam kívül is olyan fiatalok, akiknek fontos az Istenkapcsolat, fontos a lelki növekedés, a hitünkben való elmélyülés. Csatlakozva Ágihoz, én is örülök, hogy rengeteg értékes fiatal tartozik most a Galgához, és remélem, a jövőben tovább gyarapszunk, de anélkül, hogy ez a lelkiségünk rovására menne.

Petra: Kiegészítve a többieket csak néhány dolgot tennék hozzá. Ami az első benyomásom óta bennem él a Galgáról, az az, hogy ez egy olyan közösség a fiatalok számára, amit érzéseim szerint a Szentlélek tart össze. Ági szavaival élve itt „süvít a Szentlélek”. Azt szeretném, ha a Galgában megtapasztalható lelkiség a jövőben is változatlanul megmaradjon. Olyan dinamikákat, programokat találjunk ki, melyek az ide érkező fiatalok lelki fejlődését szolgálják, azt segítik elő, hogy a fiatalok Istenélményekkel gazdagodjanak. Valamint szerintem is fontos az új fiatalok felkeresése, meghívása. Annyi fiatal van körülöttünk, nem szabad, hogy ők ebből az élményből kimaradjanak, enélkül legyenek fiatalok, enélkül éljenek. Mert a közösségi és Istenélményre-ahogy nekem és annyi más fiatalnak szüksége volt-mindenkinek szüksége van. Ezért én is úgy gondolom, hogy a Galgalizálás (értsd új emberek meghívása a Galgába) a jövőben is fontos feladat. Szintén szem előtt kell tartanunk, hogy a jelenlegi Galgás fiatalok érezzék, hogy ez az ő Galgájuk, amiért akár kisebb testvérként, akár résztvevőként sokat tehetnek. Ez azért is fontos, mert a fiatalok a Galgás találkozókon, táborokon szerzett lelkesedésüket, élményeiket felhasználva a helyi közösségeket is erősíthetik, a saját településeiken is segíthetnek a hitoktatóknak, atyáknak abban, hogy a fiatalokat közelebb kerüljenek Istenhez és az egyházhoz.

Ági: Talán mindhármunk nevében összefoglalhatom: a múltra építkezve, a jövőre bizakodva tekintve szeretnénk a jelent kihasználni. Szeretnénk a régi arcokat újra látni, és újabb fiatalokat meghívni, hogy a lehető legtöbb fiatal átélhesse azt a lelkiséget, a közösségi élményt, az együtt töltött minőségi időt, a sok vidám percet, ami a Galgát jellemzi, és ami sokaknak sokat adott már.

Közös1

Fotók: Varga Ilus

Szerkesztette: Valcsák Réka