A Dél-Duna fiai és lányai

IIMG_7417dén július 28-tól augusztus 2-ig Ócsán tartotta táborát a Dél-Dunamenti Nagyboldogasszony Közösség a férfi-nő kapcsolat jegyében. Majdnem százan voltunk, 13 évestől egészen 20+-ig.

A Dél-Duna idén is fergeteges tábort tartott a környékbeli fiataloknak. Ahogy a többi régió, mi is a nemek szerepét, a párkeresés szépségét, a férfi-nő harmóniáját, egységét jártuk körül Szent Erzsébetet és Szent Lászlót példaképként hozva.

Belekezdve a történésekbe: táborverés után, és miután mindnyájan visszaérkeztünk a befogadó családoktól, egy évekkel ezelőtti táborunk játékának átdolgozott verziójával töltöttük az első estét. A Hobbit filmre épülő szerepjáték mindannyiunk körében nagy sikert aratott.

IMG_4108Másnap hozzáláttunk a témához. Az előadásokat négy részre bontva hallgattuk meg: szólóban, egyedülállóként; párkeresőben, ismerkedve a másik nemmel; párosan, udvarlás közben és egy testként, a házasságban. Minden nap – a témához illően – napi erényeket gyakoroltunk, hogy még inkább megértsük a férfi-nő kapcsolat lényegét. Meghívott előadóink fiatal házasok voltak, akik közül többen korábban közösségünk aktív tagjai voltak. Értékes tanúságtételeket hallhattunk arra vonatkozóan, hogy a házasok közös útján, ismerkedésükben, házasságukban milyen problémák, örömök merültek fel.

A mindennapi mise és a liturgikus programok segítettek abban, hogy egész héten Isten legyen a középpontban, és ne mi magunk. Az akadályversenyek és különféle csapatépítő játékok, a szabadidős tevékenységek elősegítették, hogy új barátokat szerezzünk.

IMG_3779A meglepetés erejével hatott csütörtökön, hogy nemenként külön váltunk. Igazi fiús, lányos napot tartottunk, megismerkedve a nemi sajátosságokkal, feladatokkal, jellemzőkkel. A fiúk hajnalban elmentek a tábor helyszínéről stratégiai játékokat játszottak, erőpróbáknak tették ki magukat, miközben a lányok egész nap a női szerepkörbe tartozó feladatokat gyakoroltak, mindenféle csajos dolgokat csinálhattak. Este a közös táncháznál láthattuk meg újra egymást, s így még inkább tudtuk értékelni a másik nem jelenlétét.

Utolsó előtti napon kimentünk a közeli tisztásra mozogni, sportolni, és amit még sosem csináltunk color party-zni. Az esti tábortűznek a salsa tanítás adta meg az alaphangulatát, melyet a régi és már ismert közösségi játékok tovább fokoztak.

DSC_0217 (1) Vasárnap a táborzárás után könnyes búcsút vettünk egymástól. Hihetetlenül gyorsan elszállt ez az egy hét, de rengeteg új dolgot tanulhattunk és új embereket ismerhettünk meg. Az elválás miatt nem kell sokáig búslakodni, hiszen hamarosan nyárzáró. Gyere Te is, nem bánod meg!

Takáts Zsófi

A képeket innen érhetitek el.