Ide jön majd a Dél-Duna Régió facebook oldala
szerda, augusztus 21, 2019
ArchívumRégiókRegionális közösségek

Mentés tábor? Márciusban? Tessék???

Szent Ferenc - szolgáló fiatalok az Egyházban

Igen, ráadásul közel 180 fiatallal a Váci Egyházmegyén innen és túl.

Képre kattintva megjelenik a fotóalbum.

Idén is Vácon kezdtünk el közösen készülni a nyári táborainkra azokkal, akik szolgálni szeretnének kisebb testvérként ezeken az alkalmakon.

Pénteken különleges eseménnyel nyitottuk meg a hétvégét, ugyanis szentmise keretén belül Bezák Tamás atya megáldotta a hálánk jeléül készíttetett tárgyat Hétkápolnán, újra felajánlva régióinkat a Nagyboldogasszonynak.

A hétvége során négy előadás keretében boncolgattuk az idei témát, amit kiscsoportos beszélgetés követett. Szombat este nem maradhatott el a már hagyománnyá vált fakultációk lehetősége: sport, teaház, és filmnézés; illetve rendhagyó módon a panamai Ifjúsági Világtalálkozóról is hallhattak a fiatalok egy rövid beszámolót. Ezen a napon velünk volt Dr. Beer Miklós püspök úr is, aki a szentmisét celebrálta. A szentségimádás szerves része a közösen töltött napjainknak, elcsendesedve és Isten szavára figyelve, lelkileg feltöltődve indítottuk a reggelt és zártuk az aznapi programokat.

Számunkra különösen izgalmas az idei táboraink témája: Szent Ferenc – szolgáló fiatalok az Egyházban… mindannyian magunkénak valljuk, hiszen az Egyházban való szolgálat az életünk alappillérévé vált. De feltesszük magunknak a kérdést: Miért szolgálunk?

Ilyenkor sokunknak a közösség, az eddig átélt élmények, istentapasztalatok, apróbb csodák jutnak az eszünkbe, de kevesen gondolunk arra, ami a szolgálatunk alapja: mi magunk. Hiszen

„nem csak azzal szolgálunk, amit teszünk, hanem azzal is, akik vagyunk.”

Tudatosítanunk kell magunkban a gazdagságunkat, amit Istentől ajándékba kaptunk, mert ő sosem ad selejtet, ajándékok vagyunk egymás számára. Ha engedjük, hogy Jézus bennünk legyen, közöttünk is megjelenik, és élő kövekként építhetjük az Ő egyházát. Krisztusi közösségként Jézus lelkülete él bennünk, és mindannyian úgy próbáljuk szeretni egymást, ahogyan Ő szeret minket.

Ehhez mi szükséges?

Törekednünk kell az egységre, tudnunk kell nyitott szívvel együtt lenni és az Evangélium szerint élni: engedelmességben, szegénységben és tisztaságban. Mégpedig nem másként, mint SZÖSZ-szel (szabadon, örömmel, szeretettel).

 

Szládik Betti