HungaRio

HungaRio – legfrissebb

A HungaRio nemzeti katolikus ifjúsági találkozó szervezői 2013. június 15-ig meghosszabbították a találkozóra való kedvezményes jelentkezés határidejét. A találkozóra, amelyre 2013. július 24. és 28. között kerül sor Pécsett, mintegy kétezer fiatalt várnak. Többek között olyan nyitott szívű fiatalokat is, akik szívesen töltenének el néhány napot jófej, keresztény fiatalokkal, de maguk nem feltétlenül vallásosak.

A PROGRAM
Craetive-HungaRIO logo RGB-03_kicsiA találkozó során számos színes program közül választhatnak majd a résztvevők, melyekről már olvashattok a honlapon is. 🙂 A találkozó folyamán a résztvevők bekapcsolódhatnak a Rio de Janeirói eseményekbe is élő közvetítésen keresztül, valamint ott készült összefoglalók megtekintésével.
Dicsőítő koncerten találkozhatunk majd a Bolyki Brothers és az Eucharist zenekarral is…


ÖNKÉNTESNEK JELENTKEZNÉK
„Ahogy egy találkozó sem, úgy a HungaRio sem valósulhat meg önkéntesek nélkül. Elmúltál 18, és van kedved fejest ugrani a pécsi eseményekbe? Jelentkezz önkéntesnek!” – olvasható a honlapon. Az önkénteseknek két külön alkalmat szerveznek, hogy fel tudjanak készülni a feladatokra: június 28-30-ig egy hétvége keretein belül lesz lehetőség, hogy összeszokjatok a társaitokkal, és kicsit jobban átlássátok a „rendszert”, illetve már július 23-án (tehát 1 nappal a HungaRio előtt) találkoztok, hogy az utolsó simításokat is megbeszéljétek annak érdekében, hogy gördülékenyen tudjatok együtt dolgozni. Fontos információ, hogy akik önkéntesnek jelentkeznek, azoktól papi ajánlást is kérnek a szervezők, ehhez is találtok segítséget a honlapon. Kérünk, hogy legkésőbb június 10-ig jelentkezzetek! Továbbá figyeljetek a regisztrációnál arra, hogy egy nappal korábbi érkezést jelöljetek meg!
Részletek: https://hungario2013.hu/onkentes

TVSS
A találkozóra már megkezdődött a felkészülés is, melyben nagy részt vállalt egyházmegyénk méltán híres TVShoeShine csapata is, ők készítik a havonta megjelenő kisfilmeket. 🙂 http://shoeshine.hu/

A RÉSZVÉTELI DÍJ
Egy ember teljes bekerülése 26000 Ft/fő, de ne aggódjatok, nem mind a 26000 Ft-ot kell kifizetnetek, mert mind a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, mind a Váci Egyházmegye jelentős összeggel támogatja a részvételeteket. Akihez az egyházmegye is hozzárendeli a támogatási összegét, azoknak mindössze 8000 Ft-ot kell fizetniük, akik ebben a kedvezményben nem részesülnek, azoknak az MKPK annyi támogatást ad, hogy mindössze 18000 Ft-ot kell fizetniük.
Egyéb díjszabásokat itt találod. https://hungario2013.hu/jelentkezes

Ezen felül még az utazásra kell költenetek.

UTAZÁS
1. A szervezők tervbe vették, hogy közös különvonatot indítanak más egyházmegyésekkel Budapesttől Pécsig: a menettérti jegy max. 4500 Ft. Jelöljétek be a regisztrációs lapon a vonatos utazást és a 29-ei hazaérkezést, részleteket, illetve bármiféle változásról infót a szervezőktől fogtok kapni.
2. Lehetőség lesz biciklivel is utazni. A részvételi díj 5000 Ft. Indulás: 2013. Július 22. (hétfő) 11 óra Budapest, Deák Ferenc tér. Gyülekező: 10:30-tól, érkezés haza: július 30-án.
Jancsók Petit kereshetitek a bicikliúttal kapcsolatban: jancsok.peter@gmail.comItt tudjátok jelezni Peti felé a részvételi szándékotokat és igényeiteket.
3. Lehetőség van önkéntesként regisztrálni, ebben az esetben egy nappal előbb, vagyis július 23-án kell leérni, és július 29-én érkezünk vissza. Ha az önkéntesekkel közösen utaznál (aminek a módjáról akkor tudunk dönteni, ha már látjuk június 10-én, hogy mennyien regisztráltatok), akkor kérünk, hogy ezt jelezd vissza nekünk, és a „Váci Egyházmegyés önkéntesek” csoportját adjátok meg az adatlapotokon.
4. Végül lehetőség van arra is, hogy leutazásotokat és visszautazásotokat is egyénileg szervezzétek meg.

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ
A találkozó szervezői június 15-ig meghosszabbították a kedvezményes jelentkezés határidejét. Azok a fiatalok, akik eddig az időpontig regisztrálnak a találkozóra, kedvező feltételekkel vehetnek részt a programokon. A későbbiekben a részvétel költségei emelkednek.
Amennyiben a más egyházmegyésekkel szervezett közös vonatos utazást választjátok, ezt jelöljétek be a regisztrációs lapon! Ha pedig egyházmegyénk bringás csapatához csatlakoznátok, ne feledjétek, két helyen kell regisztrálnotok: Jancsók Petinél a fentebb elérhető linken, és a HungaRio hivatalos rendszerében is.
A támogatások hozzárendelésénél a jelentkezési sorrendet is figyelembe fogjuk venni, tehát érdemes minél előbb elhatároznotok magatokat, szeretnétek-e részt venni 2013. Ifjúsági Eseményén, a HungaRión. 🙂

Részleteket a www.hungario2013.hu oldalon és a facebookon találsz.

Cseri Sára
a Váci Egyházmegyei Ifjúsági Iroda vezetője
ifiroda@vaciegyhazmegye.hu
www.mente.hu
+36304739597