Regionális ifjúsági közösségek

A Váci Egyházmegye ifjúsági szempontból 7 területi egységre (régióra) van osztva. Jelenleg 6 Ifjúsági Lelkészséghez tartozó regionális ifjúsági közösség működik egyházmegye szerte: az Ipoly menti Nagyboldogasszony Közösség, a Galga menti Nagyboldogasszony Közösség, az Dél-Duna, az Észak-Duna, a Zagyva és a Tisza menti Nagyboldogasszony Közösség. A régiók kialakulásáról és történetével itt ismerkedhetsz meg.

 A régiók működése

A Lelkészségi régiók önkénteseit kisebb testvéreknek nevezzük. Az egyes régiók kisebb testvér közössége az ifjúsági lelkésszel egységben évente általában régiónként 3-4 ifjúsági találkozót és egy nyári tábort és számos ráadás programot szervez a saját térségük fiataljai számára.

Minden találkozónak más-más plébánia ad otthont. Évente így kb. 35 különböző településre eljutunk. Régiónként 15-30 fiatal kisebb testvér lát el aktív és állandó szolgálatot évközben, köztük több pap és katekéta is megfordul. Rajtuk kívül alkalmilag egyéb önkéntesek és régebbi kisebb testvérek segítenek.

A lelkészségi régiók összefogását, egységét, továbbfejlesztését a lelkész mellett az Ifjúsági Iroda segíti, és külső fórumon képviseli azokat.

 A régiók lelkisége

A Lelkészség régióinak sajátos lelkisége évtizedek alatt formálódott ki. A régiók felelősei az ifjúsági lelkésszel együtt megfogalmazták lelkiségük és működésük alappilléreit a Lelkiségi Dokumentumban, melyet Dr. Beer Miklós Püspök atya 2014. november 15-én hagyott jóvá. Eszerint a Lelkészséghez tartozó régiók innentől kezdve hivatalosan is egy sajátos egyházmegyei lelkiségként lettek megalapítva és elismerve. Az alapokmány szerint a Lelkészség minden egyéb tevékenységét is ez a közösségi lelkiség és cselekvésmód kell, hogy áthassa.

Sajátos lelkiségünk lényege, hogy a térség fiataljai

  • eucharisztikus
  • máriás
  • Isten országát kereső
  • Szentlélekre figyelő közösségekké akarnak formálódni.

A Lelkészség régió szemléletileg és szervezetileg „egy nyelvet beszélnek”, és egymással egységben vannak.

Ennek megfelelően egy EGYHÁZMEGYÉS LELKISÉGRŐL lehet beszélni:

      • a régiók nem lelkiségi mozgalom (mert szorosan a plébániai struktúrához kötődnek)
      • de nem is puszta egyházmegyei szervezet (mert van saját lelkiségük).

A régiók MÁRIA MŰVEKÉNT értelmezik magukat.

Ez fejeződik ki a Régiós Imádságban is, mely ezen az oldalon megtalálható.

A Rólunk videóróozat lelkiségünket bemutató része itt megtekinthető:

Eredményeink

  • Évente csaknem 1000 fiatal fordul meg régiós találkozóinkon és táborainkban, majdnem a fele rendszeresen.
  • A régiókban elkötelezett, aktív fiatalok nevelődnek, akik felnőtt, felelős tagjaivá válnak a saját egyházközségeiknek, és ott nem egyszer közösséget is szerveznek.
  • Egyházközségeink, ifjúsági csoportjaink hálózatosan egymáshoz kapcsolódnak, s egy hálót képeznek.

A régiók jelentik az alaphálót a Mentemisszió számára,

…mert minden egyházmegyés fiatal számára elérhető közösségi hálót nyújtanak

…mert nem felülről szervezett alkalmi rendezvények, hanem alulról építkező közösségek. Egy-egy találkozón ugyanis 50-150 fiatal vesz részt, általában 10-15 különböző településről, nagy részük visszatérően. A családias létszám és a rendszeresség teremti meg a közösségi összetartozás tudatot

A regionális ifjúsági közösségek hivatása

kettős:

  1. A közösség nélküli fiatalok számára otthon
  2. A térség közösségei számára a karizmák olvasztó kemencéje, ahol az ajándékok cseréje valósul meg, ahol új módon lehetnek Egyház, mint egy nagy család.

Máriás egyházmegyei lelkiségünk egyik leglényegesebb vonása, hogy befogad: egyik mozgalom mellett sem kötelezi el magát, hanem a térségben lévő minden lelki kincset és lelkiségi mozgalmat akarja bekapcsolni egy ajándékozási körforgásba, melybe a régióban élő fiatalok által tapasztalt lelkiségi kincsek mind becsatornázódhatnak.

A Rólunk videósorozat régiókat bemutató része itt megtekinthető: