Észak-DunaKedvcsinálóképp...KözösségszervezésMente MisszióMindenkinekRégióinkTalálkozó

Így mutatta meg nekünk az örömöt – ilyen volt az Észak Dunás téli találkozó

Nagy készülődéssel kezdődött az idei első Észak-Dunás találkozó. Idén sok év után újra Vácon találkoztunk a fiatalokkal, most a Karolina iskolára jutott a sor. Már reggel több ismerőst, barátot láttam a vonaton, buszon, hiszen a Mentében már az is egy...

Észak-DunaKedvcsinálóképp...KözösségszervezésMente MisszióMindenkinekRégióinkRegionális közösségekTalálkozó

Észak-Duna őszi találkozó 2023 – Beszámoló

November 18-án vidám napra ébredtünk, ugyanis találkozhattunk rég látott ÉD-s barátainkkal, ezúttal Rádon. Sőt, abban az örömben lehetett részünk, hogy új emberekkel is megismerkedhettünk. Találkozónkat szentmisével nyitottuk a nemrégiben felújított rádi templomban Zsolt atya celebrálásával, majd a szokásos módon tapssal...

EmberhalászokKözösségszervezésVezetőképzés

Végtelen az örömünk…

Október 25-én pénteken az Ipolymenti Kovászoló alkalmára készülődtünk. Ki előadással, ki háttérszolgálattal, ki résztvevőként. Bezák Tamás atya, ifjúsági lelkészünk is készülődött, amikor telefonhívást kapott a Püspökségről. Mindaz, ami ezután következett mesébe illő. Nagyon régóta dédelgettünk egy álmot arról, hogy a...