Tápió
Most jelentkezhetsz

Tápiós őszi találkozó

Program leírás

🌊 HULLÁM – Keresztény Ifjúsági Találkozó

November 7. | Budapest – Normafa | 14–24 éveseknek

Valami elindul. Találkozunk. Megismerjük egymást. Kimozdulunk. És hagyjuk, hogy Isten is megszólítson.

Szeretettel hívunk az első HULLÁM Keresztény Ifjúsági Találkozóra, amelyet a Tápiómenti Nagyboldogasszony Közösség szervez a Tápiómente fiataljainak!

Egy olyan napot szeretnénk, ami nem egyszerűen „egy program”, hanem valódi találkozás: régi és új barátokkal, „Tápiómenti” és más településekről érkező fiatalokkal, na meg persze Istennel.

Találkozunk a Zugligeti Libegő alatt, ahonnan felmegyünk a János-hegyre kirándulni, egészen a Normafa parkig. A túra közben lehetőség van közös imára, közbenjárásra, beszélgetésre, közösen játékra, majd a Normafa parkban meghallgatunk egy előadást ‘Az emberi hivatás misztériumáról‘. Ezek után beülünk megmelegedni egy forró tea, vagy kávé mellé, majd a napot Szentmisével zárjuk az Istenhegyi Szent László-templomban.

Kiket várunk?
Minden 14–24 év közötti fiatalt, elsősorban a Tápió mentéről, vagyis a Tápió-patak menti és környékbeli településekről.

De a HULLÁM nem áll meg a Tápiónál. 😉Ha máshonnan jönnél, ugyanúgy szeretettel várunk!

Nem kell ifiközösséghez tartoznod.
Nem baj, ha senkit sem ismersz.
És az sem feltétel, hogy minden vasárnap ott legyél a templomban.

📅 Időpont: 2026. november 7., szombat
📍 Helyszín: Budapest, Zugligeti út 97, 1121
👥 Korosztály: 14–24 év
💰 Részvétel: ingyenes, de a libegő használata költséggel jár(!)
📝 Jelentkezési határidő: 2026.11.01.

Töltsd ki az űrlapot, és találkozzunk november 7-én! A túrára javasoljuk, hogy mindenképpen megfelelő öltözetben érkezz, hozz magaddal szendvicset, innivalót és esetleg egy kis pénzmagot, ha szeretnél fogyasztani valamelyik vendéglátó egységben, ahova betérünk megmelegedni.

🌊 HULLÁM
Egy nap. Egy közösség. Valami, ami továbbhullámzik.

Tudnivalók