A közel múltban Sülysápot is elérte az ,,Ipoly"... A hétrégiós találkozón körülbelül 200 fiatal vett részt, ebből 27 ipoly mentés kisebb testvér. :) Néhány gondolat arról számunkra mit jelentett a hétvégi találkozás: Kis Domi: A hétrégiós számomra mindig egy összetartozástudatot...
Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol az emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is. Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed. Ezért valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a...
Az előadókról: Lesi László Csaba azaz L.L. Junior roma származású magyar rapper, előadó-dalszerző, a Fekete Vonat egykori tagja. Csorba Attilával, vagyis Ginoval, hajdani Megasztár- versenyzővel együtt tesznek tanúságot hitükről dalukban. A dalról: A dal - ami egy megtért ember imája...
A tavasz beköszöntével újabb Galgás programra hívunk titeket, következő találkozónkra, Pécelre, 2014. március 22-én. Ahogy a plakáton is láthatjátok, témánk ezúttal különösen érdekes lesz. "Szent József, a férfi"- talán ritkán, vagy még sosem gondolkodtál el, hogy Jézus apja milyen férfi...
„Bízzál az Úrban és jót cselekedjél; e földön lakozzál és HŰSÉGgel élj.” ...
Következő találkozónk április 5-én, Szolnokon lesz, a Belvárosi Plébánián. Regisztráció 9-től, a program 10-kor kezdődik és a 16 órakor kezdődő szentmisével zárul. Téma: József, a férfi Milyen egy igaz(i) férfi? Milyen jellemzői vannak Szent Józsefnek, Jézus nevelőapjának, melyeket eltanulhatnánk? Sok...
Jézus megkísértése (Mt 4,1-11) Máté evangéliumában Krisztus hármas megkísértettségének legyőzésében az ember (Ádám és Éva) hármas büntetettségére találunk gyógyírt. A hármas büntetettség a következő volt: Szenvedés: „Fájdalommal szülöd gyermeked.” „A föld tövist és bojtorjánt terem és arcod verítékével keresed a...
A reggeli órákban a kertész kiment, hogy gondozza kertjét. Az egyik ribizlibokornak túlságosan nagyra nőttek az ágai, és félt, hogy nem fog termést hozni, ezért visszametszette őket. Ahogy visszavágta ágait, a végénél nedves lett a bokor, mintha sírna. A kertész...
A hamvazószerda a húsvét ünnepét megelőző negyven napos böjt kezdete. Bizonyára mindannyiunknak van egy-egy kellemes vagy kellemetlen emléke a „csak háromszor szabad enni és csupán egyszer jóllakni” szabályról, valamint a túladagolt hamukereszt tüsszentést kiváltó reakcióiról. De vajon miért kapunk ilyet...
Kedves régiós testvérünk! Tájékoztatjuk a Mennyország Express utazóközönségét, hogy közös utunkon a következő nagyobb csomópont Sülysáp,Hétrégiós Találkozó. Érkezés ideje: 2014. március 14 - 16. . Kérjük, tájékoztassák utastársaikat is! :) Kiknek, miért? Várunk szeretettel, ha egyszerűen csak szívesen megismerkednél hozzád hasonló gondolkodású fiatalokkal,...
Különleges néhány napban vagyunk most. A báli szezon lezárult a hétvégén megrendezett farsangi és keresztény bálokkal, a görög katolikusoknak már nagyböjt van, nekünk pedig szerdán kezdődik. Találtunk egy sokaknak biztosan ismerős dalt, ami mondanivalójával sokat segíthet a nagyböjtre való ráhangolódásra,...
2014. február 22-én sor került a Dél-Duna menti régió második báljára. A rengeteg előkészületet igénylő partynak Örkény adott helyszínt. A szokásos hangulattal buliztuk végig az éjszakát. :) Kezdete előtt 4 órával ott voltunk a Huszka Hermina Általános Iskolában, hogy előkészítsük...
Március 8-án, szombaton végre eljön a 2014-es év első ipolyos találkozójának ideje, méghozzá most az etesi fiatalok jóvoltából, akik mindenkit sok szeretettel várnak. A falu kultúrházának kapui reggel 8:30-kor nyílnak meg minden felső tagozatos, vagy idősebb érdeklődő előtt. Mi mással...
Jövök-megyek, és feltűnik, hogy máshogy is lehet. Van valamim számotokra. Valamim, ami egy félév átformáló erejét tartalmazza, azt, hogy bizony máshogy is lehet. Ezt a valamit hoztam nektek Spanyolországból pár fejezetben. I. Fejezet Nyisd ki szemed! Az elmúlt hónapokat Spanyolországban,...
Vagy egyáltalán hagyod, hogy működjön benned a harmadik isteni Személy? Erre és még ehhez hasonló kérdésekre kerestük a választ a Zagyvamenti régió tizedik találkozóján, ami duplán is ünnep volt: ugyanis nemcsak a tizedik találkozó volt, hanem az 5 éves születésnapunk...
Kedves észak-dunás és más régiós testvérünk! Szeretettel meghívunk az Észak-Duna menti régió tavaszi találkozójára! A mostani találkozón a Hűség témakörbe mélyülünk el az Észak-Dunában :), az alsógödi plébánián március 1-jén. Nagyon sok szeretettel várunk minden visszajáró és új vendéget egyaránt!...
Názáreti Mária (színes magyarul beszélő, olasz-német filmdráma) mozi változat 110 perc, 2012. „Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint!” Lk 1, 38 A film három asszonyról szól, akik életük során teljesen eltérő döntéseket hoztak. Ők Mária, Jézus...
A farsangi időszakban a hideg és a meleg levegő hirtelen változik, amihez a szervezetünk nehezen alkalmazkodik. Nem tudjuk, hogy mennyire öltözzünk melegen, közben a bacik és vírusok is támadnak minket. A természetben több lehetséges gyógymóddal és gyógynövénnyel találkozhatsz, és bátran...
Ezzel a mottóval érkeztünk meg szombat délelőtt a Chemin Neuf Közösség múlt hétvégi lelkigyakorlatára. Rengeteg élménnyel gazdagodtunk nem csak testileg, hanem lelkileg is. Eszti: Ez volt az első, úgy mond komolyabb lelkigyakorlatom, és kicsit féltem kezdetben, de nagyon kellemesen csalódtam....
Egy napon egy fiatal megállt egy nagy város központjában, és mondogatni kezdte a járókelőknek, hogy neki van a legszebb szíve a világon. Nemsokára nagy tömeg gyülekezett körülötte, és mindenki az ő csodálatos szívét bámulta. Semmi hibája nem volt az ő...
Újlengyelben gyűltünk össze Február 8-án. A Dél-Dunamenti Nagyboldogasszony Közösség fiataljai azért tették meg ezt a hosszú utat, hogy találkozzanak egymással, és hogy megértsék Szent József szerepét a Bibliában. Jó sokáig utaztunk a találkozó helyszínére, a kocsiban kicsit szűkösen ültünk, de...
Ismered George Clooney-t, Norah Jones-t, vagy Vámos Miklóst? Esetleg tudnál példákat mondani a fenti nagy nevek szlovák, horvát, vagy szerb megfelelőjére? Ha elsőre nem jut eszedbe semmi, nem baj. Nekünk se jutott. Pedig mennyivel jobban kellene ismernünk "telekszomszédainkat", mint másokat...!...
Az együttesről: Az Imperfectum együttest két keresztény fiatal alapította 2000-ben. 2003-tól rendszeresen kerülnek megrendezésre saját zenés áhítatok, koncertek. Ezek az alkalmak nagy népszerűségnek örvendenek minden korosztály körében. "Sajátos stílusvilágot sikerült megteremtenünk az évek során. Valljuk: akármilyen stílusban, vagy felállásban zenélünk,...
Cím: 2600 Vác, Derecske utca 2.
Email: ifiiroda@vaciegyhazmegye.hu
Tel.: +36304739597
Cím: 2600 Vác, Derecske utca 2.




Copyright © mente.hu