Nyitott fül

„Van egy hely, ahova mehetek én.”

Túl az első hónapon! Talán kezdünk visszarázódni a vakáció után a feladataink közé. Visszacsöppentünk ebbe a világba, mindjárt itt vannak a ZH-k, dolgozatok, szalagavató. Mégse csüggedjetek, hiszen tartunk valahová. Segítsen ebben a Karneol együttes dala.

„Van egy hely, ahova mehetek én.”
Talán mindannyian erre vágyunk, hogy tudjuk, hogy valahol várnak ránk. Viszont abban is bíznunk kell, hogy az az életállapot, amiben vagyunk, ahol jelenleg végezzük a munkánkat, feladatainkat, az is része utunknak. A tanulás, ZH-k és egyéb ügyes-bajos dolgainkban, nehézségeinkben is szükséges, hogy felfedezzük Isten gondviselő szeretetét. Merjük hinni, hogy minden akadály, amely előttünk van, csak egy újabb próbatétel, melyen keresztül Isten maga felé szeretne vezetni minket.

  

Blaschke Sebestyén
(munkatársak: Kis Dalma, Dudás Bernadett, Kasza Boglárka, Kis Domonkos)