Nyitott fül

Rock sztárból „God’s star?”

Igen!

A kezdetben sikeres rocksztárként ismert B-SHOC megtérése viszont hosszú úton át vezetett.

Bryan Edmonds, azaz B-SHOC egy jó hírű katolikus családban látta meg a napvilágot. Bryan így már fiatalon befogadta Jézust szívébe, és ez a megismerés végül egész pályafutását meghatározta.
A fiú 16 éves volt, amikor először találkozott a rap zene világával, és ez a találkozás annyira mély benyomást tett rá, hogy szinte elképzelhetetlenné vált, hogy Bryan ne ezen az úton induljon el.

BShocB-SHOC mint előadó, egyre ismertebbé vált az éjszakai életmódot folytató fiatalok körében, sikert sikerre halmozott. Ám a rocksztároknak kijáró csodálat és hírnév együtt járt azzal az életmóddal is, amely bulikkal, szórakozással és lányokkal van tele.
A folyamatos koncertezés, bulik, az állandó stressz végül ahhoz vezettek, hogy Bryan depresszióba esett, a siker és a hírnév édessége helyett pedig már csak ürességet érzett lelkében. Bryan úgy érezte, nem maradt semmi, ami betölthette volna a kialakult űrt.

B-SHOC ekkor megérezte, hogy ismét eljött Isten ideje. Visszavonulva a csillogás és az éjszaka világából, Bryan újra Isten felé fordult, és Tőle várta a segítséget.

A rapper rövid hallgatás után végül egy új bejelentéssel tért vissza a közönség elé. :

„Ezentúl Jézusnak éneklek!”

A bejelentés nem aratott osztatlan sikert. Egyes rajongók elpártoltak tőle, mások – többek között Bryan személyes barátai is – megpróbálták lebeszélni a rappert döntéséről. B-SHOC azonban szilárdan kitartott elhatározása mellett, ami Isten segítségével meg is hozta gyümölcsét.
Az eladott CD-k ezrei és koncertek végeláthatatlan sora azóta számtalan embert vezetett el Krisztushoz, illetve segített több százaknak egy Istennel való mélyebb kapcsolat kialakításában.

Köszönjük, B-SHOC! Köszönjük, Jézus!

Dudás Bernadett

(munkatársak: Blaschke Sebestyén, Kis Domonkos, Budai Tamás, Koncsik Domonkos)