Uncategorized

Ifjúsági találkozó volt Pásztón november 7-én

Mikor megtudtam a közösségvezetőimtől, hogy ifitalálkozó lesz Pásztón, akkor én is menni szerettem volna – résztvevőként. Mire odaértünk, kiderült, hogy a csoportvezetésbe is besegíthetek. Nagyon izgultam, kíváncsi voltam, mi fog kisülni belőle, de vezetőim – a kedves Kuti család – lelkesen bíztattak :)) Kíváncsi voltam, hogy fog alakulni a nap, mennyien leszünk. A csoportunkba került egy olyan fiú, aki nem tudott a találkozóról semmit. Épp Mátraszőlősről jött be Pásztóra a dolgait intézni, és közben találkozott a pásztói diakónussal, Konrád Istvánnal, aki maradásra bíztatta. Isten úgy akarta, hogy ő is velünk lehessen 🙂
Szerintem az első Zagyva menti találkozó nagyon jól sikerült, köszönhetően a jó szervezésnek, a csapatmunkának, és egyben a gondviselésnek – a kis történet is erről tanúskodik. 🙂
Kedves Zagyvások! Reméljük, a lelkesedés Bennetek lesz és ez a régió is kibontakozhat!!!

Rácz Regina