Tiszás levél „Batykónak”

Kedves Laci Atya!

Nagyon köszönöm a mentének és egyben neked, hogy megváltoztattátok az életem! Tudod régen minden más volt. Otthon nem foglalkoztak velem, azt csináltam mindig, amit akartam és ez nagyon rossz irányba vitt. Itt a mentében úgy érzem én is fontos vagyok, figyelnek rám és szeretettel fordulnak felém. A mente akkora hatással volt rám, hogy elsőáldozó és bérmálkozó is lettem, majd tanulmányaimat is a Sapientián folytattam. Nagyon hálás vagyok, hogy most én is segíthetek olyan embereknek, akik hasonló rosszat éltek át, mint én egykor. Próbálok támaszuk lenni a bajban és jó érzéssel tölt el, hogy többen is visszajelezték, hogy a velem való beszélgetés segítséget jelentett számukra.

2016_1Olyan jó, hogy vagy nekünk! Köszönöm neked a sok beszélgetést, mely által mindig épültem. Köszönöm neked, hogy te mindig mosolyt csalsz mindenki arcára, amikor Lodz-ban az előtalálkozón olyan jól táncoltad a flashmobot. Mindenki téged nézett, és tapsoltunk, amikor felvetted a kabátom és megnevettettél minket. Olyan jót nevetsz valami apróságon is, hogy mi már csak azon nevetünk, hogy nevetsz.

Köszönöm, hogy a bánatunkban is vigaszt nyújtasz. Köszönöm neked, ,,Batykó”, hogy egyenként mindenkire időt szánsz bármikor, és hogy annyi segítséget nyújtasz nekünk! Fontos vagy nekünk!

Balázs Cintia – Tiszamenti Nagyboldogasszony Közösség

(A Tiszások elköszönő kisfilmjét itt találod: https://youtu.be/9LSqQrNB0A4)