Ide jön majd a Dél-Duna Régió facebook oldala
kedd, március 19, 2019
Tisza

Összekovászolt bennünket a szolnoki találkozó

Egyházmegyénk önkéntesei ismét nagy örömmel és szeretettel készültek, hogy régiós ifjúsági találkozónkon sok fiatal tapasztalhassa meg, milyen egy krisztusi közösséghez tartozni. Vannak, akik először, és vannak, akik sokadik alkalommal vesznek részt ezeken a programokon – ezáltal mindig újabb emberekkel ismerkedhetünk meg és barátkozhatunk össze. A lelki és közösségi programok segítenek elmélyíteni kapcsolatunkat egymással és Istennel, miközben új ismeretekkel, nézőpontokkal és élményekkel gazdagodunk.

 

Február 9-én, a Szolnoki Belvárosi Plébánián tartottuk legutóbbi találkozónkat, ahol a Kovászkák segítettek szolgálatukkal és jelenlétükkel ezt az alkalmat igazán élővé, gyümölcsözővé tenni.

 

Rendben, de mit jelent mindez? Egyik Kovászkánk, Máté Bianka számára nagyon is sokat. 😊 Szeretettel osztotta meg velünk tapasztalatait:

 

A Váci Egyházmegye szervezésével a helyi egyházközségek vezető képzője, a Kovászoló augusztusban kezdődött, egy úgynevezett cor (szív) hétvégével, aminek a csapat összerázás volt a lényege. Ezek a hétvégék Szolnokon kerülnek megrendezésre, Máthé Gyuri atya mindig szeretettel fogad minket, már a 4. hétvégén vagyunk túl. Minden kovászkának választania kellett egy képzési területet, amiben fejlődni szeretne. 3 képzés indult el: a gazdasági, a médiás és a vezető képző, a hétvégéken mindig ezekben fejlődünk, különböző előadásokat tartanak nekünk.

A 4. hétvégét egy Szentmisével indítottuk, ezt követte Szecsődi Péter atya, ceglédi plébános előadása az Egyház egységéről, sok érdekességet mondott nekünk. A napot egy Szentségimádással zártuk.

Szombaton különösebb volt a képzésünk, mint szokott, mivel a kovászolóba építve lett megszervezve a Tiszamenti Nagyboldogasszony közösség téli találkozója, aminek mi kovászolósok voltunk a házigazdái. A találkozó témája a lelkivezetés volt. Reggel nekünk még volt egy képzésünk a kiscsoport vezetésről, amit Farkas Laci atya tartott.  

Ezt követve 9 órától elkezdtek érkezni a résztvevők, 11 óráig ismerkedős játékokat játszottunk velük, a napot Szentségimádással indítottuk; ez az imaforma nekem mindig nagy ajándék, itt személyesen beszélgetek az Úrral és itt csak rá figyelek, senki másra.

Utána egy nagyon jó előadást hallgattunk meg a témával kapcsolatban, amit Varga Ildikó tiszaföldvári hitoktató tartott: az előadás sokat adott szerintem mindenkinek, nagyon szépen bemutatta, hogy valóban mi is az a lelkivezetés. Az előadását egy tanúságtétellel zárta, ami nagyon megérintett. Bemutattuk a jó és a rossz lelkivezetést, hogy a kisebbek is megértsék. 

Előadás után kiscsoportokra lettünk osztva, ott feldolgoztuk az eddig hallottakat és játszottunk. A kiscsoport után elfogyasztottuk a finom ebédet, amit a szolnokiak készítettek nekünk. A délutáni program kicsit kötetlenebb volt, lehetett játszani, be lehetett csatlakozni a kovászkák moduláris képzésébe. Volt még lehetőség beszélgetésre meg Szentgyónásra. A napot Szentmisével koronáztuk meg.

A résztvevők elmenetele után még a kovászkáknak volt egy moduláris képzésük, utána egy farsangi “mulatsággal” ajándékoztak meg minket.

Vasárnap még volt egy médiás képzésünk és egy záró imával fejeztük be a napot.

A képzések alatt már nagyon sok mindennel gazdagodtunk. Én a vezető képzést választottam, aminek a képzései nagyon maradandóak. Egy-egy hétvége után lelkileg feltöltődve érek haza és várom a következő hétvégét. Én nem képzésnek fogom fel, hanem egy szuper időtöltésnek. A szombati napon nagyon jó volt szervezőként szolgálni a találkozón. A képzésnek még lesz kettő hétvégéje, egy nyári tábora és egy záró hétvégéje.

A képzés után a saját Egyházközségeinkben érlelhetjük a kovászt, amit belénk helyeztek a képzés alatt.

 (a képre kattintva további fotókat láthattok a találkozóról)

 

Hálásan köszönjük minden ember segítségét, aki bárminemű szolgálatával szebbé tette közösségi alkalmunkat!

 

Elkövetkezendő eseményeinkről a Tiszamenti Nagyboldogasszony Közösség Facebook-oldalán, A TISZA nevű Facebook-csoportban, illetve itt, a mente.hu-n lehet majd tájékozódni.

 

Találkozzunk a legközelebb! 😊

Kiss Renáta