Mindenkinek

Taroltak az észak-dunások a régiós sportnapon

Beigazolódtak a statisztikai hivatal előrejelzései. A május 18-án Sülysápon megrendezett Hétrégiós Sportnapon az Észak-Duna csapatai vitték el a legtöbb győzelmet a három megrendezett bajnokságban!

sportnap_eremMásnap az ünnepélyes megnyitón mintegy száz kisebb testvér sorakozott fel a különböző régiókból, akik a csapatok bemutatkozása után több helyszínen kezdték meg a tornát.A sportnapra való készületek a rangadó előtti napokban annyira felpörögtek az interneten, hogy még maga David Beckham is exkluzív interjút kényszerült adni a tömegek csillapítására. Az események már pénteken este megkezdődtek az olimpiai faluban, ahol a távolabbról érkező versenyzők közös szentmisén vettek részt. Majd a helyi specialitásból készült vacsora elfogyasztása után egy barátságos edzőmérkőzést játszottak mind a negyvenen a szombati torna helyszínén. Visszagondolva az estére már nem tudom, hogy az ég dörgött jobban az éjszakai viharban, vagy a csarnok oldala a szenvedélyes játéktól.


A kispályás labdarúgásban 6 fiú és két kemény női csapat lépett a pályára. A nap folyamán a korábbi videóüzenetekhez hasonló éles csatározás folyt a műfüvön is, különösen az észak-dunás és a tápiós focicsapatok között. De a dél-dunások és zagyvások is beleadtak apait-anyait. A körmérkőzésekből végül mégis az Észak-Duna Fürj csapata és a Tápió-sokk csapata került ki a legtöbb ponttal, így ők játszhatták a döntő mérkőzést. A döntőn, bár maga Beckham is színre lépett, végül mégis a technikaliag és összeszokottságban kimagasló Észak-Duna Fürj csapata vitte el a pálmát. Második lett a Tápió-sokk csapata, míg a bronzérmet az Észak-Duna másik csapata vihette haza.

A focival párhuzamosan, a tornacsarnokban a lányok mérték össze erejüket a röplabda bajnokságban. A várakozásunkat megerősítve nagyon magas szintű és élvezetes játékban lehetett része a benti szurkolóknak is. A négy induló csapatból végül itt is az Észak-Duna csapata szerezte a legtöbb pontot, maga mögé utasítva a nemkevésbé jó galgás és tápiós csapatokat. Így a dobogó legfelső fokára itt is az észak-dunások állhattak fel. Második lett a Galga csapata, míg a tápiós Mustármag a harmadik helyezést érte el.

A ping-pong szekcióban késő délután fejeződtek be a mérkőzések. A sok jelentkező miatt végül egyenes kieséses rendszerben küzdöttek a középdöntőktől a játékosok, így több tehetségtől hamar el kellett búcsúznunk. A bajnokság legjobbja végül az észak-dunás Horváth Olivér, második Horváth Kristóf, a harmadik pedig Nagy Konrád lett.

sportnap_csopA díjak ünnepélyes átadásán, az egykori bajnok, Antalicz Gábor, a HSB (Hétrégiós Sport Bajnokság) jelenlegi elnöke is részt vett, aki Blazsek Beáta, öttusásvízilabdázónkkal a sportolóknak átadta a kupákat és érmeket. Egyértelműen kijelenthetjük, hogy 2013-ban az Észak-Duna vitte el a legtöbb győzelmet. Ezúton is gratulálunk nekik!

A napot végül egy nagy hálaadó énekléssel zártuk, megköszönve a Jóistennek, hogy jókedvben, vidámságban együtt sportolhattunk, lehettünk. Azt hiszem, Ő is nagyon örült nekünk :o)

Az eseményekről a helyi média és a Mente Média Missziós csapata is folyamatosan tudósított.
A képek és az összefoglaló video hamarosan megtalálható lesz oldalunkon.
Köszönet mindenkinek, aki eljött, sportolt, vagy a szervezésben segítette a nap sikerét!

Antalicz Csaba