Műhelyek az életútról

Az egyházmegye Dél-Duna menti régiója Hernádon tartotta találkozóját december 6-án. Szent Miklós ünnepén döntéseinkről elmélkedtünk, hogy miként követhetjük velük Isten akaratát…

A tanév második, a naptári év utolsó találkozóján a hernádiak látták vendégül a régiót. Örömmel tértünk vissza két évvel ezelőtti táborhelyszínünkre felidézve a régi emlékeket.

Az idei táborban bevált gyakorlat szerint külön előadás volt a fiatalabbaknak és az idősebbeknek. Az ifjak Váradi Andris, a korosabbak Farkas Laci atya témakifejtését hallhatták. Honnan tudhatom meg, hogy mire hív Isten, hogyan találom meg Őt döntéseimben, melyik az Ő útja? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ.

IMG_4364

Dress code szerint mindenkin kellet lennie valamilyen piros ruhadarabnak. Ezt még az elején a regisztrációnál kellett bemutatnunk. Mikulás napján mindnyájan pirosban virítottunk. 🙂

Újítás, hogy ezen a találkozón a kiscsoportos beszélgetést felváltották a műhelyek. Itt életutunk jelenlegi állapotfelmérését, időbeosztásunkat és a jövőre vonatkozóan álomképünk kialakítást készíthettünk el. A fiatalabbaknak játékos beszélgetéseket tartottak a témában.

Délután ellátogatott hozzánk a falu mikulása is, aki végigjárva a települést, ajándékkal kedveskedett az jó gyerekeknek. Mivel a Dél-Dunába csak ilyen fiatalok járnak, a zsákja tartalmát nálunk hagyta. 🙂

IMG_4489

Csoportos játékokra is sor került. A csapatok forgószínpad szerűen mehettek végig az állomásokon, a különböző nehézségi szinteken pontokat gyűjtve. Koreográfiát készítettünk, Szent Miklós kvízt töltöttünk ki, kártyáztunk, és egyéb ügyességi játékokat játszottunk. A mozgalmas délutánon sokat nevettünk, felszabadultan szórakoztunk.

A programokat Szentmisével zártuk, a helyi plébános, Németh Sándor atya celebrálásával.

Egy újabb pörgős napot töltöttünk együtt. Nagyon jó volt újra látni egymást. A következő régiós találkozónk februárban lesz Alsónémedin.

Blaschke Sebestyén

A képeket innen érhetitek el.