„Mintha levegőt kaptam volna, hogy újra lebukhassak és úszhassak tovább”

Idei év első találkozóját február 14-én, Szent Bálint ünnepén rendezte meg a Váci Egyházmegye Dél-Dunamenti közössége Alsónémedin. A félévi számonkérések és a vizsgaidőszak után eljött az ideje, hogy újra együtt töltsünk egy kegyelmekben gazdag, fergeteges napot.

Ahogy beléptem az ajtón, vagy tízen köszöntöttek minden irányból, beszélgetések, rég várt találkozások öröme, és a serény előkészületek közepette.

IMG_6919A templomban a helyi plébános, Pekker Imre atya bemutatkozása és a települések köszöntése után Tóth Piri tartotta az előadást a gyónás szentségéről. A találkozó jelmondata: „Aki nem szeret, az a halálban marad”(1Ján 3,14). Akiben van szeretet, az megszabadulhat a bűntől. Erről gondolkodtunk közösen a délelőtt folyamán, ki-ki a maga választotta műhelyben. Lehetett a gyónással kapcsolatos szituációkról beszélgetni Farkas Laci atyával, a templomban pedig a témában felmerülő kérdéseket lehetett feltenni Dóbiás Zalán atyának tabuk nélkül. Magdi néni filmrészleteket mutatott az érdeklődőknek Pio atyáról és a gyónásról, és aki ki akarta próbálni hittudását, azt egy hihetetlen jó DD-foglaló játék várta, Ignácz Panni, Nyulas Tomi és Szládik Betti vezetésével.

Délután ennek megkoronázásaként együtt imádkoztunk az Oltáriszentség előtt, mialatt hat atya várta a gyónókat. Hihetetlen összetartó erőt adott, hogy legalább minden második ember elment letenni a bűneit, és majdnem mindenki áldozott a szentmisén. Mintha levegőt kaptam volna, hogy újra lebukhassak és úszhassak tovább.

A program ezúttal hozott valami extrát is: mise után tartottunk egy rövidke farsangi bulit. Együtt táncoltunk a Just Dance nevű XBOX játék videóira, volt lehetőség teát kortyolgatni, közben beszélgetni és rockyt tanulni Blaschke Sebitől. A kitűnő hangulatot fényekkel és füstgéppel fokoztuk.

IMG_7517

Nagyon köszönjük mindenkinek, aki szolgálatával, vagy jelenlétével hozzájárult a nap eseményeihez. A következő régiós találkozónk ápr. 25-én lesz Albertirsán.

Tóth Piri

A képeket innen érhetitek el.