Ide jön majd a Dél-Duna Régió facebook oldala
szerda, július 24, 2019

Legutóbbi bejegyzések

Zarándokok

Medjugorje

Élménybeszámoló: Noha kék ibolyát nem láttam (főleg olyat nem ami el akart volna hervadni) mégis sok mesélni valóm volt az itthoniak számára, miután hazatértem egy hét medjugorjei kiruccanás után. Akkor kezdem is az indulásunk napjával, amely a Haller téri templom...

Cserkészet

Zebegényi cserkészcsapat

A csapatot még 1932-ben hozta létre gr. Károlyi Lászlóné szül. Appponyi Franciska, a falu akkori kissé szeleburdi jótevője, aki teljes mértékig felkarolta a zebegényi ifjúságot. (A cserkészcsapaton kívül más ifjúsági programokat is szervezett...) A csapat eleinte csak fiúkból állt.A II....

Énekkarok

Ifjúsági gitáros énekkar Szolnokon

"Legyen a dal imádság, legyen tanúságtétel Jézus Krisztusról, legyen vallomás az Egyházban megélt életről." (Sillye Jenő) 1994 szeptemberében alakult a gitáros ifjúsági énekkar, és azóta rendszeres résztvevője a vasárnapi 9 órakor kezdődő szentmisének. Az énekkar "munkáját" nem szereplésként fogja fel,...

Zarándokok

Élő rózsafüzér

A zarándoklat során utunkkal rózsafüzért fűzünk Budapest köré, imával és énekszóval átölelve a várost. Mint ahogy Jerikó falai leomlottak a kürt hangjaira, azért imádkozunk, hogy omoljanak le azok a lelki falak is, melyek a város és a környék lakóit Istentől,...

Cserkészet

Cserkészek Gödöllőn

Csapatunk az 1920-as évek elején látta meg a napvilágot, amikor az akkori gödöllői Szent Imre Katolikus Általános Iskola néhány tanára felismerve a cserkészet értékteremtő jellegét, városunkban is elindították a cserkészetet. A csapatban egészen 1948-ig, a cserkészet itthoni, a kommunista államhatalom...

Énekkarok

Ifjúsági énekkar Pécelen

A péceli ifjúsági gitáros énekkar már több évtizede szolgál, tagjai folyamatosan cserélődnek: a feladatból „kiöregedett” generáció rendszerint átadja a terepet az újnak. Szerencsére mindig akad elég tehetséges, énekelni szerető fiatal. Ez a fajta zenei élet nálunk az 1970-es években, Halász...

Cserkészet

Szent Gellért cserkészcsapat, Nagymaros

„A cserkészet önkéntes és politikamentes nevelő mozgalom fiatalok száma, mely mindenki előtt nyitott, származási, faji vagy vallási megkülönböztetés nélkül, az Alapító által meghatározott céloknak, elveknek és módszereknek megfelelően.” „A cserkészmozgalom célja, hogy közreműködjék a fiatalok – mint felelős állampolgárok, és...

Mindenkinek

Sárkánnyal is viaskodtunk

Április 17-18-a között volt az idei 7régiós találkozó, ahol az idei tábor(ok) témájával ismerkedtünk. Ez volt az első, ahol az összes régió, s így az egész egyházmegye ifjúsága képviselve volt. A magunk részéről némi nehézséggel indult a találkozó, amit holmi...

Uncategorized

Nagymaros vs Ifjúság

Nagymaros: Eső vs. Ifjúság 2010. május 15-én szokatlanul hideg időre ébredtünk, de ez nem szegte kedvét a nagybárkányi, pásztói és jobbágyi maroknyi csapatunknak. A korai indulás ellenére már a buszozás is nagyon jó hangulatban és még napsütésben telt. 9 óra...

Lelki apró

A fal

Egy kopár, sziklás sivatagban élt két remete. Találtak két barlangot, amelyek egymással szemben álltak. Évekig tartó imádkozás és hosszú önsanyargatás után az egyik remete úgy gondolta, hogy elérte a tökéletességet. A másik remete meglehetősen jámbor volt, jólelkű és megbocsátó. Megállt...

Uncategorized

A hétrégióson túl…

Április 17-18-án ismét megrendezésre került a táborelőkészítő 7régiós találkozó Sülysápon, ahol Farkas Laci atya ismertette a nyári táborok témáját: „Adj innom.” A téma – kapcsolatok – közel áll hozzánk, hiszen olyan területeket érint, mellyel minden fiatal szembekerül életében. Tanít a...

Uncategorized

Március 13. Buják

Elhatároztuk, szerveztük és kiviteleztük... Egy nagyon jó hangulatú ifjúsági napot tölthettem Bujákon. Már péntek este összegyűltünk páran a plébánián, hogy az utolsó részleteket is átbeszéljük. Nem volt egy egyszerű témánk, viszont nagy lehetőségek rejlettek/nek benne: A királyi papságunk. Természetesnek vesszük az...

Uncategorized

A következő mérföldkő…

Alakul a közösség, ahogy alakul a szívekben is a 'királyi papság" küldetéstudata, mint a találkozó témája. Már voltak, akik "régi" ismerősként köszöntötték egymást a Váci egyházmegye legfiatalabb régiójában, a Zagyvában. Az első gügyögések még ezek a régió életében, de ilyenkor...

Lelkiség

Fokolare ifjúság

Fiatalok vagyunk a világ minden részéről, különböző nemzetiségűek, kultúrájúak. Sokféle vallásúak: keresztények, zsidók, muzulmánok, buddhisták… és nem vallásos meggyőződésűek. Az öt kontinens, több mint 180 országában élünk: Japántól Nigériáig, Új-Zélandtól Alaszkáig, Oroszországtól a Tűzföldig… Mindenekelőtt magunkat próbáljuk megváltoztatni, "új emberré" tenni,...

Cserkészet

Kaszap István Cserkészcsapat

A turai Római Katolikus Egyházközség Tanácsa az 1992. augusztus 18-i ülésén döntött a Cserkészcsapat bejegyzéséről. A névválasztásban fontos szerepet játszott a névadó hite, hazaszeretete és tevékeny cserkészmúltja. A csapat teljes neve: 1032. sz. Kaszap István Cserkészcsapat, fenntartója: a turai Római...

Cserkészet

Táborkereszt

A TÁBORKERESZT küldetése a Magyar Cserkészszövetség katolikus cserkészeihez szól, továbbá megszólítja minden hazai és külhoni Magyar Cserkészszövetség katolikus cserkészét. Pprogramjait a felkért katolikus csapatok, ill. cserkészek közreműködésével és velük együttműködve hajtja végre. A Táborkereszt jogállását tekintve a Magyar Cserkészszövetségen belül...

Lelkiség

Karizmatikus közösségek

A Katolikus Karizmatikus Megújulást a Szentlélek hívta életre, hogy általa bátorságot és örömöt hozzon a szívünkbe, hogy eltöltsön ajándékaival, rendes és rendkívüli karizmáival, amivel szolgálhatjuk egymást Egyházunkban. A Szentlélek csodáit éljük napjainkban, amely megmutatkozik sokak megtérésében, gyógyulásában, szabadulásában és abban, hogy közösségben...

Lelkiség

Fokolare mozgalom

Egy kis „nép”, mely világszerte elterjedt különböző népek, fajok, kultúrák között. A legkülönbözőbb foglalkozású, különböző társadalmi rétegekhez tartozó, különböző vallású vagy nem vallásos meggyőződésű emberek kötelezték itt el magukat, hogy egy szolidárisabb, egyesült világ magját alkossák. Tombolt a II. világháború,...

Lelkiség

Csinosan és Istennek kedvesen

A Pure Fashion Magyarország Divatmisszió egy hiten alapuló program a Katolikus Egyház támogatásával, amely a 14 és 18 év közötti fiatal lányokat tanítja olyan életvitelre, melyben Isten gyermekeihez illő méltósággal élnek, tevékenykednek és öltözködnek. Magabiztos és hozzáértő vezető személyiségekké válnak,...

Lelki apró

Komolyan?

-Mi Atyánk, aki a Mennyekben vagy… -Igen? - Ne szakíts félbe, Uram, imádkozom! -De te megszólítottál. -Én, Téged? Oh, nem, tulajdonképpen… mi ezt így imádkozzuk: Miatyánk, aki a mennyekben vagy…. -Igen? Már megint megszólítottál, hogy beszélgess velem? Tehát miről van...

Uncategorized

Megszületett a Zagyva menti ifjúsági régió

2009. november 7-én került megrendezésre az első ún. „zagyvás találkozó”, melyre úgy 30-ad magunkkal lelkesen készültünk programokkal, ebéddel és egy kis emlékkel. Mikor elérkezett a várva-várt időpont, hatalmas örömünkre rengeteg fiatal, és régebb óta fiatal érkezett meg. Remélem, nagyon jól...

1 41 42 43
Page 42 of 43