Iskolai Közösségi Szolgálat

Iskolai Közösségi Szolgálat – segédanyagok

kozossegi_szolgalat_jo_kicsiEgyházmegyénkben az Iskolai Közösségi Szolgálat megszervezése 2012 márciusában kezdődött, melynek során sok olyan segédanyag született (ezeket időrendi sorrendben feltöltöttük ide), amelyek segíthetik

  1. mind a diákok életét, akik szeretnének a Közösségi Szolgálathoz nekik legmegfelelőbb helyszínt választani (nekik elsősorban a kis filmünket, kis füzetünket és az Iskolai Közösségi Szolgálat a Váci Egyházmegyében című táblázatunkat ajánljuk).
  2. mindazok életét, akik egyházi környezetben fogadó intézménnyé szeretnének válni (számukra az összes eddigi segédanyagunk használható, azzal a meghagyással, hogy a korábbi segédanyagaink még az útkeresés jegyét hordozzák magukon, s lehet bennük még olyan kitétel, ami azóta pl. a kormány részéről is még csak most formálódó iránymutatások alapján módosult. Például az, hogy egy alkalomra maximum 3 órát lehet beírni egy diáknak teljesített szolgálatként. Mi még korábban pl. a Szorgos Ősz nevű intenzív környezetszépítő és szociális jellegű programunkkal kapcsolatban azt a tájékoztatást kaptuk, hogy 4 órát is számolhatunk egy napra, a törvényalkotó szándékának akkor aktuális iránymutató értelmezése szerint. Jelen kis füzetünkben ezt már átdolgoztuk. Nagy örömünkre Bodó Márton, a NAT titkára és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet részéről a Közösségi Szolgálat felelőse átnézte a füzetünket, megnézte a kis filmünket és annyira elnyerte a tetszését, hogy feltöltve máris megtalálhatjuk azokat az IKSZ hivatalos országos portálján (www.kozossegi.ofi.hu), a fogadó intézmények számára eddig ajánlott anyagaink egy rövid summázását pedig aktualizálva a jelenlegi irányelveknek 2013 júniusában jóváhagyta. Ezt itt közöljük azok kedvéért, akik nem akarnák végigolvasni korábbi anyagainkat.)
  3. végül, de nem utolsó sorban az iskolák életén is könnyíteni szeretnénk azáltal, hogy ne kelljen egy-egy gyerek miatt 5-6 különböző egyházi intézménnyel együttműködési megállapodást kötniük, ezért megtehetik azt egyetlen aláírással mind a 47 Váci Egyházmegyei Ifjúsági Iroda (és VIFI Alapítvány) által koordinált Fogadó Intézményünkkel (az együttműködési megállapodást és azok mellékleteit itt találhatják). Reméljük, hogy kis filmünk és tájékoztató füzetünk is nagyban segíti a diákokat mind a választásban, mind pedig a diákok motiválásában és felkészítésében a jó szellemiségű közösségi szolgálatra.

{wpdm_category=iksz}