Mindenkinek

Gyermeki lelkülettel

Böjte Csabát valószínűleg 10407149_664337003615729_5458434818431361548_nsenkinek sem kell bemutatni. Erdélyben a szegény körülmények között élő gyerekeket felkaroló ferences szerzetes tartotta a főelőadást az idei, tavaszi nagymarosi találkozón. Hivatása kapcsán hitelesen fejtette ki számunkra a témát.

A gyermek Jézus erényeit emelte ki, és rávilágított, hogy mit tanulhatunk a kis Jézustól.

Elsőként a bátorságát hozta fel. Jézus nem ellenkezett. A rá váró sok szenvedés tudatában jött közénk a földre. Elfogadta Isten akaratát, vállalta feladatát, és bátran neki mert menni a nehézségeknek. A Dévai Szent Ferenc Alapítványnál, ahol Csaba testvér az árva gyerekeket fogadja be, azt vette észre, hogy bennük is óriási erő van. Ahogy felnőnek, meg kell tanulniuk az életben érvényesülni. Nekik is bátorság kell, hogy elinduljanak az élet ösvényén.

Mindannyiunknak van egy feladata az életben. A fiataloknál a nősüléshez is bátorság kell. Nem szabad félnünk, az elutasítástól, ha szívünkben érezzük Isten akaratát, akkor bátran induljunk el. Az ő szavaival élve, „meg kell húznunk a ravaszt”.

Lépnünk kell egymás felé egyházi és nemzeti szinten is. Kötelességünk megszólítani másokat, hogy közösen tudjunk tenni a jóért. Bizakodva abban, hogy a szívünk legszebb vágyát Isten segítségével meg tudjuk valósítani.

Tanítását rengeteg vicces történettel fűszerezte. A rá bízott gyerekekkel megélt szellemes történései, bennük az egyszerű emberek humoros megnyilvánulásai, beszédét könnyeddé és szórakoztatóvá tették. A bibliai történeteket mókásan kiszínezte, így megmutatva, hogy Jézus miként kezelte problémáit.

10373019_664336986949064_2143127229139065326_oA kis Jézus másik fontos erénye, hogy nem nyafog. Nem lázad, alázatosan elfogadja a viszontagságos születési körülményeket. Végtelen türelemmel tovább tud menni a szeretet útján. A gyermekek is így mennek tovább. Rengeteg erő, nyugodtság, derű fakad a belőlük. Kacagásuk a legjobb orvosság. Tanulnunk kell tőlük. „Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a Mennyek Országába!” Le tudják tenni a sértődéseket, sebeket, hogy tisztán haladjanak tovább. Isten tervébe belefér, hogy kicsit nehezen mennek a dolgok. Érdemes megnézni, hogy Jézus hogyan kezeli a viszontagságokat. El tudja fogadni, nem tér le a helyes útról.

Végül a harmadik erénye a játék. Vidámságot és jókedvet biztosít számunkra. Könnyed gondolkozást kapunk tőle, segítségével át tudjuk tenni magunkat a gondokon, tovább tudunk menni. „A ti erősségetek az Úrban való örvendezés.” Előre kell néznünk. Az élettel szembe kell kacagnunk. A Jóisten majd megoldja a problémáinkat!

Ápolnunk kell a gyermeki lelkületet. Ezen erények elsajátításával a nehézségeken könnyen túl tudjuk tenni magunkat.

Blaschke Sebestyén

Az előadásról készült videó megtekinthető itt.