ÉnekkarokNyitott fül

Az evezős tábor gitáros kórust alakított

Budapesten, Kőbányán a Szent László plébániatemplomnak 2010 óta van gitáros kórusa. Szentmiséken, és az egyházközség egyéb eseményein is közreműködnek, valamint a Máriaremetén évente megrendezett Karizmák ünnepén is találkozhatunk velük. Kuthi Krisztiánt, a kórus vezetőjét kérdeztük az énekes közösségükről:

Hogyan alakult meg a kórusotok?
Feleségemmel 2009-ben házasodtunk össze, és Kőbányára költöztünk. Ebben az évben jelentkeztünk egy nyári evezős táborba, ahol sok fiatal gyűlt össze. A vízitúra egy héten keresztül tartott. Ott vetettem fel az ifjúsági énekkar ötletét, melyet a táborozók nagy örömmel fogadtak, és Attila atya is támogatott. Így indulhatott útjára a kórus 2010-ben.

Azt mondod, mindenkihez szólni szeretnétek.
Úgy tapasztalom, hogy ez a zenei szolgálat sokaknak segít, hogy közelebb kerüljenek Istenhez. Meglátásom szerint a tizen- és huszonéves korosztályra kevesebb figyelem jut, és ez a típusú zenei vonal közelebb áll hozzájuk. Aki tud énekelni, vagy valamilyen hangszeren játszani, az ilyen formában szívesen bekapcsolódik a liturgiába és a szolgálatba, az Egyház életébe.

A kórustagok mind Kőbányán élnek?
A kőbányai tagokon kívül messzebbről is járnak be, Albertirsáról és Üllőről is érkeznek hozzánk szolgálni.

Milyen dalokat szoktatok énekelni?
A legtöbbnek általános szövege van, mely kérés vagy hálaadás. Két füzetet terveztünk, az egyik már elkészült, melyből az adventi időszakra, Karácsonyra és évközi időre válogatunk. A másik Húsvéti időre és Pünkösdre válogatott dalokat fog tartalmazni.

Ki tudnál emelni egy emlékezetes élményt a kórus életéből?
Egyik emlékezetes élményünk a 2013-as Karizmák ünnepén történt, ahol énekeltünk is. A dalok között az egyik énekkari tagunk tanúságot tett arról, hogy ez a gitáros éneklés hogyan segítette őt hozzá a valódi hithez. Könnyek között vallotta meg mindenki szeme láttára, hogy meg is szeretne keresztelkedni.

Köszönjük Krisztián, köszönjük evezős tábor, köszönjük Szentlélek!

A kórus megajándékozott minket két felvétellel, hallgassátok sok szeretettel:
A szabadság tüze:

Credo:

Budai Tamás

(munkatársak: Blaschke Sebestyén, Kis Domonkos, Dudás Bernadett, Koncsik Domonkos)