Számomra egy kicsit furcsák a Szalézaik. Nem az életvidámságukkal vagy a végtelen szeretetükkel érdemelték ki ezt a jelzőt, hanem az alapító atyájuk, Don Bosco jelenléte miatt. Furcsa az, hogy a középpontban nem a tanítás áll, hanem maga a tanító. Ezt úgy is nevezik, hogy apás rend. Megszokhattuk hogy egy rend alapítójáról kevesebbet tudunk, mint arról az ideológiáról, amit megálmodott, így a Szalézi mindenképpen kitűnik a szerzetesrendek közül. Jó barátnőmnek hála többször vehettem részt szalézi programokon, de valahogy olyan távolinak éreztem mindig, hogy elzárkóztam a teljes befogadása, megértése elől.
Kazincbarcikán gyűltünk össze, ahol a Szalézaik a leginkább otthon vannak. A mi buszunk Óbudáról indult az ottani szalézi rendház elől. Két és fél órás buszút után végre megérkeztünk a helyszínre, ahol délben egy szentmisével indítottuk a napot. A program az ebéddel folytatódott, majd a sportcsarnokban különböző előadásokkal igyekeztek a rendfőnöknek bemutatni hazánkat és az itteni közösséget. A műsorok után egy kis beszélgetésre invitálták a rendfőnök atyát, ahol a fiatalok szemtől szembe tehettek fel neki kérdéseket. Látszott mindenkin hogy mennyire izgul, de a vendég nem zavartatta magát, igazi „Don Boscos” lelkülettel lendítette tovább a beszélgetést. Bátorítást öntött a fiatalokba akik felnéztek rá, és lelkesített minden jelenlévőt. Búcsúzásként egy nagy közös kép után nyitott volt arra is, hogy mindenkivel egyénileg vagy csoportosan készítsen selfieket.
Hatalmas élmény volt számomra találkozni vele, ugyanis a mise után még egy kicsit félve mentünk oda hozzá, hogy kérjünk esetleg egy közös képet. Később viszont azt tapasztaltam, hogy ő maga jön oda hozzánk, hogy kezet fogjunk, ránk mosolyogjon, hogy megkérdezze, hogy vagyunk. Nem félt a közelünkbe jönni, és habár nem beszéltünk egy nyelvet, ez nem akadályozta meg, hogy egy-két jó szót szóljon, mintha valóban Don Bosco lett volna jelen.
A nap végére pedig megértettem a lelkület lényegét: ,,Elég számomra, hogy fiatal vagy, hogy szeresselek.” Don Bosco itt mindenkinek az édesapja, nem csak a fiataloké, hanem maguknak a szerzeteseknek, atyáknak is. Elképesztőnek tartom, hogy ez a gyermeki csodálat mind a mai napig ennyire élő.
Nagy Zuzu (Galga)
Ide kapcsolódó cikk.
