Ide jön majd a Dél-Duna Régió facebook oldala
Nyitott fül

Szentesti nyitott fül

Az utóbbi napokban sokat gondolkodtam azon, hogy mit is írjak nektek. Őszintén bevallom órákig ültem a monitor előtt, hallgattam a dalt és azon törtem a fejemet, hogyan írhatnék egy olyan dalról, aminek a szövegét nem egészen értem. Persze máris jogosan...

Nyitott fül

Karácsonyi felütés

Elérkezettnek láttuk a pillanatot, hogy elővegyük azt a dalunkat, amivel hozzá szeretnék járulni karácsony lelkületéhez. Azonban Krisztus születés napját 24-én szeretnénk megünnepelni, ezért a teljes cikket csak szentesete osztjuk meg veletek. Addig is jó lelki készülődést, kívánunk a Chemin Neuf...

Nyitott fül

HANGolódjunk az ünnepekre

Bár egyszer már szerepeltek a track listánkban, mégis újra elővettük őket, hiszen… Szerintem legtöbbünk jó szívvel gondol a Misztrál együttesre. A népi hagyományokra épülő vers megzenésítéseik, társulva a magas szintű vokalitással, és sok esetben kiegészülve a mai zenei irányzatokkal, igazi...

Nyitott fül

A capellára fel!

Nagy rá az esély, hogy mostanában te is belefutottál Leonard Cohen Hallelujah-nak a feldolgozásába, amit egy fiatal csapat ad elő a capella műfajban. Hogy kik ők? A Pentatonix, akik 2011-ben megnyerték az Egyesült Államok népszerű a capella showját, a Sing-Off...

Nyitott fül

„És látta Isten, hogy ez jó!”

Két év után visszatér a Magidom együttes. És nem is akárhogyan…. Az eddig világi köröket megszólító zenekar, most egy vallási vonatkozású dallal jelentkezik. A nem rég megjelent Atyaúristen lendületes, fiatalos hangzása mellett számomra igazán meglepő. Még nem találkoztam a könnyűzene...

Nyitott fül

Teljes életeddel

Neked is ismerősek a következők? „Nem, most nincs kedvem! Hagyjatok egy kicsit magamra! Most nincs kedvem tanulni. Majd ha lesz, tanulok.” Vagy mikor egy válás, szakítás előtt álló pár azt mondja: „Már nincs ugyanaz, ami volt: elmúlt a szerelem. Nem...

Nyitott fül

„Van egy hely, ahova mehetek én.”

Túl az első hónapon! Talán kezdünk visszarázódni a vakáció után a feladataink közé. Visszacsöppentünk ebbe a világba, mindjárt itt vannak a ZH-k, dolgozatok, szalagavató. Mégse csüggedjetek, hiszen tartunk valahová. Segítsen ebben a Karneol együttes dala. „Van egy hely, ahova mehetek...

Nyitott fül

A nyár lendületével kezdve

Kezdődik az újabb évközi idő, újra az iskola padjait koptatjuk, indul a munka, és a feladatok elborítanak minket. Hogy megkönnyítsük a mindennapok mókuskerekét újra indul a Nyitott fül is. Hegyezzétek a fületeket! :) Mivel még nincsenek túl messze a nyári...

Nyitott fül

Dal a vizsgaidőszakra

Mikor keresgéltem az előadók közt találtam rá erre a zenész csapatra, melyre kis rovatunkban egyikünk örvendezve újságolta, hogy a minap hallgatta őket tanulás közben, és ajánlani is akarta. Nem is kellett nekem ennél több, jöjjenek ők, a KoBacoustic. Facebook-oldaluk szerint...

Nyitott fül

A bátorító Szentlélek akkordjai

Biztos te is voltál már úgy, kedves olvasónk, hogy mindenből eleged lett, a pohár betelt, és a feladás határán álltál. Nem volt életerőd, az éltető elixíred az ágy alá gurult és sehogy sem esett jól megkeresned. Mindenki volt már így....

Nyitott fül

Természetesen válaszolni dicsőítésben

Figyelemmel követve a hazai keresztény együttesek dalait, már többször találkoztam az Unless zenekarral, akiket most be szeretnénk mutatni nektek. „Lendületes dicsőítés, fiatal formációban, Debrecenből.” Ezt a mondatot olvasom róluk elsőként, kutatva facebook oldalukon. A 2013-ban alakult együttes céljaként azt fogalmazta...

Nyitott fül

The Thirsting – katolikus punk-rock

’Mother Mary Queen of angels  where you lead me I will follow I will follow  ’Cause Love is blind  Love is true  Love is all there is to do.’  A jelenleg 3. albumán dolgozó The Thirsting nevű formáció, napjaink egyik...

Nyitott fül

Zenei harmóniákba foglalva

Ezúttal egy igazi zenei csemegével szeretnénk megörvendeztetni titeket. Az After Crying-nak huszonöt éve, tizenegy albuma, számtalan hazai és külföldi koncertje bizonyítja, hogy – akár korszerű, akár kortalan eszközökkel – olyan világ teremthető, ahol kiderül: a „komoly” és a „könnyű”, mint...

Nyitott fül

Ki mondja, hogy nem lehetsz szent?

Nos, a The Bosco Boys nevű formációt alkotó két hip-hop és rap rajongó papnövendék biztosan nem. Igen, jól olvastad, ugyanis a pörgős és lendületes hip-hop és rap számokért, ugyanúgy rajonghat az együttest alkotó, Steve DeMaio és Steve Eguino szalézi papnövendék...

Nyitott fül

Tudom, hogy Ő az örökkévaló

Esős napok, amikor semmihez nincs kedvünk, és szívünk szerint csak egész nap a szobába gubbasztanánk, egy jó nagy adag habos kakaó mellett, filmet nézve, hogy egy kis hangulatot csempésszünk a kedvetlen napokba. Ugye tudjátok miről beszélek?! Van egy jó ajánlatom...

Nyitott fül

Mélyen a szívemben

Megesett már veled, hogy teljesen eleged lett mindenből? Előfordult valaha, hogy elgondolkodtál, mi értelme is van az életnek? Fájdalom, megtört szív, mókuskerék, kimerültség. Ismerős szavak? Az élet küzdelem. Folyton keressük a helyünket a világban, sokszor a csalódások által kikövezett mederben....

Nyitott fül

A szeretet mindennél többet ér

"Minden új szám egyszerre ismerős, és ugyanakkor egyszerre hozza azt a borzongó rácsodálkozást az élet nagy dolgainak egyszerűségére. Hogyan lehetséges, hogy az aktuális lemez/dal mindig jobb, mint a korábbiak?! Remélem még a fiammal is fogunk menni a koncertjeitekre!" (írja egy kommentelő)...

Nyitott fül

Keresztény metál – Demon Hunter

A vizsgaidőszak/félév végén, hogy ki tudjuk ereszteni a gőzt, lazítani egy ütősebb szám mellett, bemutatom a keresztény metált, és a kedvenc együttesemet ebben a stílusban, a Demon Hunter-t! A keresztény metál irányzat az 1970-es évek végén jelent meg. A keresztény...

Nyitott fül

Imádkozom az Egyetlenhez!

A keresztény rapper Chris Scott Greenwood, ismert színpadi nevén Manafest, az Ontario állambeli Pickering városában látta meg a napvilágot 1979. július 19-én. Pontosan 19 évvel később a fiú egy súlyos gördeszkás baleset miatt fordult a zeneszerzés és a dalszövegírás felé....

1 2 3 5
Page 2 of 5