IVT - Krakkó 2016

Kosdi fiatalok az IVT-ről- part 2

A Váci Egyházmegye szervezésében idén nyáron tizenhárom kosdi fiatal vett részt a krakkói Ifjúsági Világtalálkozón, valamint az azt megelőző héten Łodzban, a Chemin Neuf közösség szervezésében megvalósuló  előtalálkozón. A fiatalok lelkesedésének köszönhetően megszületett egy kiadvány is, melyben a Szentatya elhangzott...

IVT - Krakkó 2016

Kosdi fiatalok az IVT-ről- part 1

A Váci Egyházmegye szervezésében idén nyáron tizenhárom kosdi fiatal vett részt a krakkói Ifjúsági Világtalálkozón, valamint az azt megelőző héten Łodzban, a Chemin Neuf közösség szervezésében megvalósuló  előtalálkozón. A fiatalok lelkesedésének köszönhetően megszületett egy kiadvány is, melyben a Szentatya elhangzott...

IVT - Krakkó 2016

Ferenc pápa beszédei az IVT-n

Összegyűjtöttük Ferenc pápa Ifjúsági Világtalálkozón elhangzott beszédeit. Íme egy csokorban: 1) Ferenc pápa Krakkóba érkezésekor Ferenc pápa a lengyel hatóságok és a diplomáciai testület tagjaihoz intézett beszédében : „Most először látogatok el Közép-Kelet Európába, és örülök, hogy e látogatást Lengyelországgal...

IVT - Krakkó 2016

A krakkói zarándoklat Kis Dalma tollából

A krakkói zarándoklat az én szemszögömből? Hol is kezdjem…Talán a legjobb élményemmel kezdem a mesémet. Łodzban voltunk, és épp a programfüzetet lapozgattam a barátnőimmel, hogy vajon melyik workshop lenne nekünk való. Akkor tűnt fel egy opció: Térésé Hargot , francia...

IVT - Krakkó 2016

A „véletlenek” sorozata

 A szerda délelőtti, püspök atyánk által tartott katekézis és aranymisét követően néhány fiatallal igazán emlékezetes délutánt töltöttünk együtt. A minket ért „véletlenek” sorozatát szeretném veletek is megosztani: Véletlen 1: Nagy nyüzsgés volt a váci egyházmegyések körében. Még ebéd előtt szerettük...

IVT - Krakkó 2016

Köszönjük! Dziękuję!

Csak egy hétig voltunk náluk, de ők úgy fogadtak, mintha mindig is ismertek volna. A vendégszeretetük határtalan volt. Bármilyen kívánságunkat teljesítették, ugrottak, amikor kértük őket... Ilyenek voltak a lengyelek. Sokszor éreztük azt, hogy már nem bírjuk el a kedvességüket, képtelennek...

IVT - Krakkó 2016

Helló, ez itt Krakkó!

Łodzhoz hasonlóan, igyekszünk az Ifjúsági Világtalálkozó eseményeit is megörökíteni néhány mondatban. Köszönjük az írott sajtósoknak, hogy a tartalmas napok fáradalmait félretéve papírra (billentyűzetre) vetették a napok történéseit! Július 26- kedd Reggel 7:45. Mindenki él. A tegnap esti parkban alvás után...

IVT - Krakkó 2016

Napról-napra Łodzban

Július 18: indulás Łodzba A nagy pakolást követően délután kezdődött az utazás. A Váci Egyházmegye hivatalosan Vácról indul, de a Hősök tere mellett gyülekezett a zarándokok egy része. Régiós barátok, ismerősök Madridból vagy más találkozóról és most még ismeretlen arcok....

IVT - Krakkó 2016

Emlékek az Ifjúsági Világtalálkozóról

Még alig telt el másfél nap az Ifjúsági Világtalálkozó előtalálkozójából, de már most annyi élménnyel gazdagodtunk, hogy még egy kezdő médiánsunk, Revóczi Fanni gondolta úgy, hogy az emlékeket megőrizendő papírra veti az eddig történteket. 0.nap (07.18) Mindenki nagy izgalommal várta...

IVT - Krakkó 2016

VET IVT-sen

Már mindenki nagyon várja a nyáron megrendezésre kerülő Ifjúsági Világtalálkozót (IVT). Így van ezzel minden mentés is, akik a Váci Egyházmegye szervezésével mennek ki az eseményre. Ám a találkozó előtt rengeteg mindent meg kell beszélni, amit most már második alkalommal...

IVT - Krakkó 2016

Egy hétre jönnél Krakkóba?

Örömmel tudatjuk veletek, hogy hogy van lehetőségetek egy hétre is csatlakozni az év legnagyobb ifjúsági rendezvényéhez, a krakkói Ifjúsági Világtalálkozóhoz. Ez jó lehetőség azoknak, akik szerettek volna ugyan kijutni a krakkói Ifjúsági Világtalálkozóra, de munka, család stb. miatt a kéthetes útra...

Fontos információkIVT - Krakkó 2016

Friss IVT-hír

Friss: Ha még nem jelentkeztél az krakkói Ifjúsági Világtalálkozóra, de szeretnél részt venni a Váci Egyházmegye szervezésében, akkor jelentkezz az országos regisztrációban: http://krakko2016.hu/jelentkezes/ Bővebb információkat, részleteket itt kaphatsz: vacifiiroda@gmail.com...

IVT - Krakkó 2016

IVT előtalálkozó- 2016. március 13.

Kedves IVT Résztvevők! Örömmel tájékoztatunk titeket, hogy a korábbiakban említett első IVT előtalálkozóra hamarosan sor kerül, mégpedig Vácon, a Hétrégiós Ifjúsági Találkozó keretén belül. Az egyházmegyei Hétrégiós Ifjúsági Találkozóra várjuk szeretettel mindazon fiatalokat, katekétákat és papokat, akik a nyári regionális ifjúsági...

Fontos információkIVT - Krakkó 2016

IVT-Krakkó a váci egyházmegyésekkel!

Kedves Váci Egyházmegyés Fiatalok! Közeledik az Ifjúsági Világtalálkozó, melynek 2016. július 26. és 31. között a lengyelországi Krakkó ad otthont, az előtalálkozónak pedig az előtte levő héten lengyel egyházmegyék és lelkiségi mozgalmak. A világ minden pontjáról érkeznek fiatalok, hogy együtt töltsék ezt a két hetet...