Varga Ilona

Hivatásgondozás

Nyílt nap az egyházmegyei szemináriumban

Tavaly szeptemberben új módon elindult a Váci Egyházmegyében a kispapok előkészítő szemináriuma (a neve Kafarnaum-ház). Ez arról szól, hogy mielőtt a növendékek belevágnak a teológiatanulásba, előbb egy konkrétabb közösségi tapasztalatra tegyenek szert, és emberileg is ebben a kölcsönös szeretetben alakuljanak,...

Ö.K.O.mente

Ötöltünk, hatoltunk…

Április első MIKSZ-e után leültünk közösen gondolkodni régi és új arcokkal egyaránt. Sok egyeztetés, megbeszélés után megszületett többek között az új ötlet, hogy az Ökomente névvel kezdeni kell valamit. Ezt több célból szeretnénk megosztani veletek is: lássátok, hogy élő ez...

Emberhalászok

Tettel és igazsággal a hétköznapokban

Molnár András vagyok az Ipoly menti régióból. Két és fél éve egy ifjúsági találkozón beszélgettem Laci atyával az ifjúsági misszió lehetőségeiről, és nem sokkal később csatlakoztam az Emberhalász Misszióhoz. Mielőtt emberek halászává lettem, lelkipásztori munkatársként segítettem az atyák ifjúsági szolgálatát...

Múlt a jelenben

Különös húsvéti népszokások

Mára az évszázados magyar húsvéti népszokásokból jórészt a lányok húsvéthétfőjét megkeserítő locsolkodás, valamint a húsvétvasárnapot (reméljük) bearanyozó tojásfestés maradt meg. De vajon mi volt az a kiszehajtás, mi vette rá a göcsejieket, hogy meztelenül rohangásszanak nagypéntek hajnalban, és miért verték...

Ö.K.O.mente

Öko-kaland a la España – 2. rész

Jövök-megyek és feltűnik, hogy máshogy is lehet. Van valamim számotokra. Valamim, ami egy félév átformáló erejét tartalmazza, azt, hogy bizony máshogy is lehet. Ezt a valamit hoztam nektek Spanyolországból pár fejezetben. II: Fejezet Az vagy, amit megeszel? Ökotúránk második fejezetében...

Emberhalászok

„Voltam gyári munkás, kubikus…”

Kuris Tibi vagyok. Feleségemmel, Enikővel és két gyermekünkkel, Gellérttel és Klárával Szécsényben élünk, és a város ferences plébániájához tatozunk. Enikővel a plébánia Hú-Ha közösségében ismerkedtünk meg, és 2011 júliusában kötöttünk házasságot. A fiunk Gellért 2012 augusztusában, lányunk Klárika 2013 októberében...

Mindenkinek

Majd, majd, majd… – 7régiós 2014

Pénteken megérkeztünk, misén voltunk, majd ettünk, játszottunk és szállásadóinkhoz mentünk, aztán reggel lett és ettünk, majd előadást hallgattunk és ettünk, majd játszottunk, misén voltunk és ettünk, majd ismét vendéglátóinkhoz mentünk, ettünk és hajnalig beszélgettünk,majd misén voltunk, előadást hallgattunk és ettünk,...

Ö.K.O.mente

Nem kell ehhez nagy kert…

Ez most egy kicsit rendhagyó „Mit egyek?” rész lesz, mert március van, és ilyenkor lehet elkezdeni ezt-azt ültetni magunknak. Még Pesten is lehet növényeket nevelgetni a belső gangon, sok ismerősöm csinálja is. Ami nekem tetszik, az a fűszernövénykert, amit akár...

Múlt a jelenben

A szent, aki miatt kocsmába megyünk

Legalábbis az angolszász nemzetek, azonban nálunk is egyre jobban terjed a március 17-én érvényes „Garázdálkodj és pazarolj!” jelszó. De vajon mért tesszük mindezt, és ki az, aki miatt e napon zöldbe öltözünk, s gyakran zöld színű alkoholt iszunk? A válasz:...

Lelki apróMindenkinek

A megváltottság frenetikus szabadságáért

Jézus megkísértése (Mt 4,1-11) Máté evangéliumában Krisztus hármas megkísértettségének legyőzésében az ember (Ádám és Éva) hármas büntetettségére találunk gyógyírt. A hármas büntetettség a következő volt: Szenvedés: „Fájdalommal szülöd gyermeked.” „A föld tövist és bojtorjánt terem és arcod verítékével keresed a...

Múlt a jelenben

Porból lettél

A hamvazószerda a húsvét ünnepét megelőző negyven napos böjt kezdete. Bizonyára mindannyiunknak van egy-egy kellemes vagy kellemetlen emléke a „csak háromszor szabad enni és csupán egyszer jóllakni” szabályról, valamint a túladagolt hamukereszt tüsszentést kiváltó reakcióiról. De vajon miért kapunk ilyet...

EgyébMentékMindenkinekNyári táborok 2014.

Fontos VIP meghívód érkezett!

Kedves régiós testvérünk! Tájékoztatjuk a Mennyország Express utazóközönségét, hogy közös utunkon a következő nagyobb csomópont Sülysáp,Hétrégiós Találkozó. Érkezés ideje: 2014. március 14 - 16. . Kérjük, tájékoztassák utastársaikat is! :) Kiknek, miért? Várunk szeretettel, ha egyszerűen csak szívesen megismerkednél hozzád hasonló gondolkodású fiatalokkal,...

Ö.K.O.mente

Öko-kaland a la España

Jövök-megyek, és feltűnik, hogy máshogy is lehet. Van valamim számotokra. Valamim, ami egy félév átformáló erejét tartalmazza, azt, hogy bizony máshogy is lehet. Ezt a valamit hoztam nektek Spanyolországból pár fejezetben. I. Fejezet Nyisd ki szemed! Az elmúlt hónapokat Spanyolországban,...

Kraftol benned a Szentlélek?

Vagy egyáltalán hagyod, hogy működjön benned a harmadik isteni Személy? Erre és még ehhez hasonló kérdésekre kerestük a választ a Zagyvamenti régió tizedik találkozóján, ami duplán is ünnep volt: ugyanis nemcsak a tizedik találkozó volt, hanem az 5 éves születésnapunk...

Ajánló

Az Újszövetség 3 női főszereplője

Názáreti Mária (színes magyarul beszélő, olasz-német filmdráma) mozi változat 110 perc, 2012. „Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint!” Lk 1, 38 A film három asszonyról szól, akik életük során teljesen eltérő döntéseket hoztak. Ők Mária, Jézus...

1 4 5 6 17
Page 5 / 17