Lelki apróMindenkinek

A Szentlélek eljövetele

Jézus Krisztus ötven nappal a feltámadása után elküldte az apostolokra a Szentlelket a mennyből. Ekkor a félelemtől remegő tanítványokat a Szentlélek Krisztus bátor tanúivá tette, hogy mindenkinek a saját nyelvén hirdessék az evangéliumot.

pünkösd2Isten a nyelvek csodájával mutatta meg azt az egységet, amely a közös hit megvallásával kapcsolja össze a különböző nyelven beszélő embereket. Ezáltal született meg az első pünkösdkor az egy, szent, katolikus és apostoli Egyház. A közös hitből fakadó hivatásról így fogalmaz Ferenc pápa: „Törekedjetek a megújulás egységére, mert az egység a Szentlélektől ered, és a Szentháromság egységéből születik. Törekedjetek az egységre!”

 

Pünkösd ünnepén bátran kérd Te is a Szentlelket, hiszen Ő a szeretet, irgalom, bölcsesség, igazság, és az öröm Lelke! Kérd Istent, ajándékozzon meg Lelke esőjével, hogy a kiszáradt földek benned is gyümölcsöt hozzanak, önmagadnak és a körülötted lévő embereknek!

 

Kollár Kata