Nyitott fül

A szél Hanna szemével

Hannát a zene már kiskorától elkíséri, zongorázni tanul, saját dalokat ír és több bandában is énekel kamaszkorától kezdve. 2012-től már a nagy sikerű Christeens Dicsőítő Csoport tagja. Jelenleg a Magyar Hajnal Énekstúdióba jár.

A Dics-suli nyári táborát minden évben megszervezik Debrecenben, fiatal keresztény dicsőítők számára. (Bővebb infóért katt).  A 2013-as táborban Hanna volt az, aki megnyerte a Nyári Dicsőítő Iskola dalversenyét és a Szél című dal stúdió felvételét. Ez a szám lett a 2014-ben megjelenő 5 dalos kislemezének címadó dala.

A dalszöveg magáért beszél, íme, egy kis ízelítő:
„Igen a kérdésre választ te adsz, ha a bizonytalan úgy elragad, ha minden szertefoszlott, csak Benned bízhatok. Tudom, te mellettem vagy, minden pillanatban, és az új élet által már te irányítasz.”

  

A szél nagy sikert aratott. A Golgota rádió havonta megjelenő TOP 10-es listáján szeptember hónapban a harmadik lett, a Helyes_Beat és Pintér Béla után. A facebook-oldalán Hanna (Polareczkiné Mátécsa Hanna) így írt: „A dalok, melyek eddig a szobámban pihentek, most végre napvilágot látnak. Mennyi élethelyzettel találjuk szemben magunkat a hétköznapok során! Ezek a gondolatok, élmények, tapasztalatok tükröződnek a sorokban. Bízom benne, hogy te is énekelni fogod ezeket a dallamokat Istennek a saját élethelyzeteidben, a mindennapjaid során.”

A 2014-es „Jólhallod” nevezetű kampányt idén Hanna nyerte, előreláthatólag november végén újabb klippel jelentkezik! Én már kíváncsian várom! 😛

Kasza Boglárka

(munkatársak: Kis Nikolett Noémi, Kis Domonkos, Dudás Bernadett, Blaschke Sebestyén, Czikó Márta)